2020. február 23. vasárnap

"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?" "Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."

Mt 6,25-34.

BIZALOMMAL A JÖVŐBE

Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja. (Mt 6,34)

A karosszékemben a reggeli csendességemet tartva, kinézek az ablakból az erdőre, ami sötétnek és fenyegetőnek tűnik. A csupasz fák kísérteties fekete körvonalakat mutatnak, akárcsak a gondolataim az előttem álló éveket illetően. Vajon megromlik az egészségem? Tudom majd rendezni az anyagi kötelezettségeimet? Az öregedés ijesztő lehet. Ahogy folytatom az Istennel való csendességem, előtűnik a reggeli nap első sugara. Pillanatok múlva az ég egybefolyó rózsaszínben tündököl, új, dicső szépséggel ragyogva be a világot. Ahogy ámulok Isten keze munkáján, emlékeztetem magam, hogy ő a legparányibb teremtményről is gondoskodik, és lassan béke tölti el szívemet.
Mt 6,25-ben Jézus figyelmeztet, hogy ne aggódjunk, mert annak káros következményei vannak. Felemésztheti a gondolatainkat, meglophatja a produktivitásunkat és negatív hatással lehet az egészségünkre. De a legfontosabb, hogy csökkenti az Istenben való bizalmat. Jézus kéri, hogy először Isten országát keressük, és hozzá forduljunk segítségért. Míg a holnapra vonatkozó tervezés hasznos időtöltés, addig a jövő felől való aggódás csak elpocsékolt idő. Nem tudjuk, mit hoz a holnap, de bízhatunk az Egyetlenben, aki fogja a kezünket, és együtt jár velünk minden sötét völgyön át.

Imádság: Urunk, segíts, hogy bízni tudjunk benned, hogy sohasem hagysz magunkra, és ne féljünk a jövőnktől. Ámen.

Az Isten minden szükségünket betölti. (Fil 4,19)
Jeannine Brenner (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI FÉL AZ ÖREGEDÉSTŐL!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek