2020. március 5. csütörtök

Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: "Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!" Az Úr azonban így felelt neki: "Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle."

Lk 10,38-42.

IGAZI ERŐFORRÁS

Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. (Lk 10,42)

2016-ban újra megbetegedtem, kiújult a tuberkulózisom. Ez idő alatt a férjem nagyon elfoglalt volt a munkahelyén, nekem pedig feszült volt a viszonyom az édesapámmal. Feladtam az állásomat, hogy kezeltethessem magam. Az orvosi beavatkozások idején gondoskodtam a családomról, és időt szántam az Istennel való kapcsolatra is.
Kitartóan, naponta egy órát szántam imádkozásra és igeolvasásra. Elolvastam a Bibliát az elejétől a végéig. Ennek a lelkigyakorlatnak köszönhetően közelebb kerültem Istenhez, és rájöttem, hogy az élet több, mint a közvetlen körülményeim halmaza.
Több mint egy év telt el azóta, és Istennel való közösségem folyamatosan erősödik. Megtapasztaltam a testi gyógyulást, és a családommal való viszonyom is javult. Az imádkozás és a Szentírás segített megtalálni azt az erőforrást, amivel szembenézhetek bármilyen helyzettel, mert tudom, Isten velem van.

Imádság: Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy közelebb vonsz minket magadhoz. Segíts, hogy minden helyzetben keressünk, és benned találjuk meg reménységünket! Ámen.

Az igeolvasás és az imádság Isten közelségében tud tartani.
Emiriana Malelak-Bana (Kelet-Nusa Tenggara, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM SZÁNNAK IDŐT AZ IMÁDSÁGRA ÉS IGEOLVASÁSRA!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Március
Ke Sze Cs Szo Va
24 25 26 27 28 29 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek