2020. március 16. hétfő

Amikor a gyermek nagyobb lett, elválasztották. Ábrahám pedig nagy lakomát készített azon a napon, amelyen elválasztották Izsákot. Amikor Sára nevetni látta az egyiptomi Hágár fiát, akit Hágár Ábrahámnak szült, ezt mondta Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót a fiával együtt, mert nem örökölhet ennek a szolgálónak a fia az én fiammal, Izsákkal! Ez a beszéd Ábrahámnak igen rosszul esett, a fia miatt. De Isten ezt mondta Ábrahámnak: Ne essék neked rosszul ennek a fiúnak és szolgálódnak a dolga. Bármit mond neked Sára, hallgass a szavára, mert Izsákot fogják a te utódodnak nevezni. De a szolgáló fiából is népet támasztok, mert ő is tőled származik. Ábrahám fölkelt reggel, fogott egy kenyeret meg egy tömlő vizet, és Hágárnak adta. Föltette azt az asszony vállára, és elküldte őt a gyermekkel együtt. Így ment el, és bolyongott Beérseba pusztájában. Amikor kifogyott a víz a tömlőből, odatette a gyermeket az egyik bokor alá, maga pedig elment, leült vele szemben egy nyíllövésnyi távolságban, és ezt mondta: Ne lássam, amikor meghal a gyermek. Ott ült vele szemben, és hangosan sírt. De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját ott, ahol van. Kelj föl, vedd fel a fiút, és fogd kézen, mert nagy népet támasztok belőle. És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és megitatta a fiút. Isten pedig vele volt a fiúval, és az felnövekedett. A pusztában lakott, és íjász lett. Párán pusztájában lakott, anyja pedig Egyiptomból szerzett neki feleséget.

1Móz 21,8-21.

NEHÉZ IDŐKBEN

De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallotta a fiú hangját onnan, ahol fekszik! (1Móz 21,17)

A nyári napsütésben kertészkedtem, a világ szépnek tűnt, de következő nap a csodás idő tovaszállt. Borús felhőkkel a fejem felett - és a szívemben - gyomláltam a kertben. Bárcsak minden nap gyönyörű lenne! Az élet is ilyen, jó és rossz napokkal. Soha nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, de a Szentírás biztosít, hogy még a nehéz idők során sem hagy el bennünket Isten.
Az 1Móz 21-ben Hágár és fia, Izmael egy nehéz időszakon mentek át. Sára nem tudta tovább eltűrni Hágár és Izmael jelenlétét, ezért elzavarta őket. A sivatagban kellett vándorolniuk, ahol Izmael jajveszékelt és sírt. Szomjazott, és fogalmuk sem volt, merre menjenek. Hágár aggódott, hogy a fia meg fog halni. Isten angyala azonban meglátogatta Hágárt, és reményt hozott. Isten elvezette Hágárt egy kúthoz, ahol vízre leltek. Hágár és Izmael végül megmenekült és áldást nyert.
Néha az élet kemény, de Isten még azokban az időkben sem hagy magunkra. Ahogyan Hágárt és Izmaelt, Isten minket is lát, és minden helyzetünkben segítségünkre van.

Imádság: Szerető Istenünk, segíts át bennünket az élet válságain és tragédiáin! Ámen.

Isten a javunkat szolgálja még a nehéz időkben is.
Peter Veugelaers (Wellington, Új-Zéland)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT A GYEREKEKÉRT, AKIKNEK NINCS TISZTA IVÓVIZÜK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Március
Ke Sze Cs Szo Va
24 25 26 27 28 29 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek