2020. március 28. szombat

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza. Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.

Gal 6,2-10.

A FALAKON TÚL

Azért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben. (Gal 6,10)

Egy repülőtéren ebédeltem éppen, és néhány asztallal odébb észrevettem egy fiatal katonát. Odamentem hozzá, hogy köszönetet mondjak neki a hazánkért tett szolgálataiért. Megkérdeztem tőle, merrefelé megy, remélve, hogy hazafelé tart, de éppen ellenkezőleg, úton volt Bagdad felé.
Aztán észrevettem a sok beszállásra készülődő embert, és rájöttem, hogy sokan talán a saját "háborús zónájuk" felé tartanak. Lehet, hogy egy műtét vár rájuk, vagy egy rémisztő orvosi vizsgálat, vagy idős szüleikhez mennek, hogy gondoskodjanak róluk, vagy épp a munkahelyük miatt aggódnak. Milyen lenne, ha őszintén megkérdeznénk másokat, merre tartanak, és figyelmesen meghallgatnánk válaszaikat?
Isten azt szeretné, hogy az egyháza egy család legyen, ahol törődünk egymással. Gondoskodhatunk egymásról úgy is, ha hálát adunk felebarátainkért és az áldásokért, melyeket ők jelentenek, vagy ha mellettük állunk a nehézségekben és próbákban. Túltekintve templomunk falain, elmondhatjuk a "háborús zónák" felé tartó embereknek, hogy nincsenek egyedül.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy megtartasz a próbákban. Segíts meglátnunk a körülöttünk élők fájdalmát és nehézségeit, és munkáld bennünk a segítségnyújtás lelkületét! Ámen.

Hogyan tudok Isten vezetésével mások szükségein enyhíteni?w
Andy Baker (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK A KATONAI SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Március
Ke Sze Cs Szo Va
24 25 26 27 28 29 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek