2020. március 31. kedd

Istenetek, az ÚR, megsokasított benneteket, és most már oly sokan vagytok, mint az égen a csillag. Szaporítson is meg benneteket az ÚR, atyáitok Istene ezerszeresen, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek!

5Móz 1,10-11.

VÉSD SZÍVEDBE AZ ÍGÉRETEKET!

Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. (Zsolt 127,3)

A férjemmel egy éve élünk csodálatos házasságban. Házasságkötésünk után szólt hozzánk az Úr, mégpedig Lk 2,6-on keresztül: "És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje". Tudtuk, hogy "bele kell fognunk a családalapításba", és azt hittük, jobban mondva hittem, hogy mivel az Úr szólt, simán megy majd minden. Szinte már láttam is magam áldott állapotban. Azonban több sikertelen próbálkozás után, orvosokat sokkoló leletekkel sajnos nem tudtam teherbe esni.
Annyira akartam a babát, hogy már-már tüneteim is voltak. És most kezdtem csak megérteni, hogy Isten nem szabott nekem határokat, nem kötött ki időt, és azt sem mondta, hogy elsőre sikerülni fog. Sokszor azt hittem, hogy Istennel a jobbomon varázserőm van, mert ő elgördít előlem minden akadályt, hogy zavartalanul élhessem a mindennapokat. Nekem minden sikerülni fog, és ezért nem kell tennem semmit.
De ez nem pontosan így van. Az Úr kiemel minket bárhonnan, bármikor, ha engedjük azt, és ha elhisszük, hogy rajta kívül senki nem képes minket boldoggá tenni. Megtanultam hinni az Úrban, akkor is, ha a tények mást mutatnak. Urunk családot igért nekünk, és nekünk hinnünk kell benne és az ígéretében.

Imádság: Istenünk! Hálásak vagyunk, hogy te tudod, mikor minek van itt az ideje, és fel is készítesz minket minden időszakra. Segíts türelmesnek maradni és bízni benned! Ámen.

A nagy zűrzavarban Isten segítségével rendeződnek a dolgok.
Bereczki Andrea (Magyarország)

IMÁDKOZZUNK A GYERMEKÁLDÁSRA VÁRÓ HÁZASPÁROKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Március
Ke Sze Cs Szo Va
24 25 26 27 28 29 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek