Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: "Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten." Jézus így válaszolt: "Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát." Nikodémus ezt kérdezte tőle: "Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?" Jézus így felelt: "Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." Nikodémus megkérdezte tőle: "Hogyan történhet meg mindez?" Jézus így válaszolt: "Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? Bizony, bizony, mondom néked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat."
Jn 3,1-21.
SÚLYOS ÁR
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16)
Nemrég a fiam korrekciós műtéten esett át, melynek során hét helyen eltörték az állkapcsát. Tudtuk, hogy szükség van a műtétre, de ettől még ugyanúgy aggódtunk. A kórház folyosójának egy csendes sarkában imádkoztunk.
"Félsz, kisfiam?" - kérdeztem. "Igen" - válaszolta sírva. "Én is" - feleltem. Megöleltem, és hangosan imádkozva Istenre és az orvosokra bíztunk mindent. Tehetetlennek éreztem magam, és arra gondoltam, bárcsak elkerülhetnénk ezt a drasztikus és fájdalmas beavatkozást, de tudtam, hogy ez a szenvedés is valahogyan a javunkra fog válni.
És akkor az jutott eszembe, milyen érzés lehetett Istennek végignézni, hogy az emberek szándékosan bántják a Fiát. Ő nyilvánvalóan tudta, hogy az elszakítás és szenvedés, amin Jézus keresztülmegy, egy nagyobb cél érdekében történik. Ennek viszont súlyos ára volt.
Ha a keresztre feszítésre gondolunk, Jézus szenvedése és halála jut eszünkbe. De vajon belegondolunk-e, hogy milyen érzés lehetett az Atyának elválni a Fiútól a mi bűneink miatt? Fiam műtétjekor egy kicsit beletekintettem, amit az Atya átélt, és ez segített jobban éreznem Isten irántam való szeretetét.
Imádság: Atyánk, add, hogy soha ne felejtsük el az áldozatot, amit te és az Úr Jézus hozott a mi üdvösségünkért! Ámen.
Jézus elszakadt az Atyától, hogy engem elszakítson a bűntől.
Dave Trouten (Új-Brunswick, Kanada)
