Amikor Jákób föltekintett, látta, hogy már jön is Ézsau, és négyszáz ember van vele. Ekkor szétosztotta a gyermekeket Lea, Ráhel és a két szolgáló mellé. Előreállította a szolgálókat és gyermekeiket, mögéjük Leát és gyermekeit, ezek mögé Ráhelt és Józsefet. Ő maga előttük ment, és hétszer borult le a földre, amíg a bátyjához ért. Ézsau eléje futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak. Amikor föltekintett, és meglátta az asszonyokat és gyermekeket, azt kérdezte: Kik ezek? Ő így felelt: A gyermekek, akiket Isten kegyelme adott szolgádnak. Majd odaléptek a szolgálók gyermekeikkel együtt, és leborultak. Odalépett Lea is gyermekeivel együtt, és leborultak. Végül odalépett József és Ráhel is, és ők is leborultak. Akkor ezt mondta Ézsau: Mire való ez az egész tábor, amellyel találkoztam? Ő ezt felelte: Arra, hogy elnyerjem uram jóindulatát. Ézsau ezt mondta: Van nekem bőven, öcsém, legyen a tied, ami a tied! De Jákób ezt mondta: Ne úgy, hanem ha elnyertem jóindulatodat, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kegyes voltál hozzám. Fogadd el ajándékomat, amelyet áldásommal vittek neked, hiszen Isten kegyelmes volt hozzám, és van mindenem. És addig unszolta őt, amíg el nem fogadta.
1Móz 33,1-11.
LÁSD ISTEN ARCÁT!
Ha elnyertem jóindulatodat, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kedvesen fogadtál. (1Móz 33,10)
Gyerekkoromban nem voltam angyal, annyira sem, mint Ézsau. Öcsém pedig nem volt ördög, annyira sem, mint Jákób. Mint minden testvér, versenyeztünk az időért, figyelemért és a családi támogatásért. Középiskolás korunkban az öcsém majdnem minden nap verekedni akart velem, amikor hazaértünk az iskolából, és ez nagyon frusztrált. Visszatekintve rájöttem, hogyha a szerepek fordítva lettek volna, akkor valószínűleg ugyanúgy tettem volna én is, mint ő.
Amikor öcsém a közelmúltban talán a harmadik alkalommal írt, kifejezve sajnálatát korábbi viselkedéséért, végül rájöttem, milyen választ vár tőlem. "Isten arcát" akarta látni bennem, aki ezt mondja: "Felejtsd el. Kész. Elmúlt." Egyikünk sem volt angyal, tehát nem csak neki kellett bocsánatot kérnie.
Mintha hályog esett volna le a szememről, megértettem, hogy biztosítanom kell testvéremet, hogy megbocsátottam neki. Azzal, hogy megbánta korábbi viselkedését, segített nekem is továbblépni. A munka nehezét elvégezte. Ameddig nem kérünk bocsánatot a másiktól, el sem tudjuk képzelni Isten dicsőségét, ami a szeretet eredményeként ránk árad.
Imádság: Drága Istenünk! Köszönjük, hogy megmutatod, hogyan kell megbocsátani, és engeded, hogy megássuk dicsőségedet, ha így teszünk! Ámen.
A bocsánatkérés lehetőséget ad Isten arcát meglátni.
Jack Stanley (Florida, USA)
