2020. június 22. hétfő

Ezután Jézus elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: "Ne sírj!" Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: "Ifjú, neked mondom, kelj fel!" Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának. Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: "Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét."

Lk 7,11-16.

KÖNYÖRÜLET

Ti pedig, testvéreim, ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe. (2Thessz 3,13)

Egy fiatalember elég gyakran bejárt a munkahelyemre, hogy pénzt vagy más segítséget kérjen. Néha adtam neki pénzt, de egyre kelletlenebbül, mert habár ígérte, hogy megváltozik, ez nem történt meg. Függősége tönkretette az egészségét.
Amikor utoljára láttam, adtam neki pénzt. Az egészsége nagyon meg volt romolva. Ám meglepődtem, amikor az ég felé emelte a karjait, és imában mondott köszönetet Istennek az életemért, és amit érte tettem.
Ezután egy évig nem láttam. Egyszer egy ismeretlen nő jött a munkahelyemre. A fiatalember anyja volt, és üzenetet hozott. Halálos ágyán a fia azt kérte, keressen meg, és mondjon köszönetet azért, hogy segítettem rajta.
Pál apostol arra figyelmeztet: ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A naini özvegy története is példája Jézus könyörületének. Ma, amikor a cinizmus oly elterjedt, Jézus arra hív, hogy legyünk könyörületesek.

Imádság: Kegyelem Istene, hadd mutassunk könyörületet testvéreink felé, még ha azt gondoljuk is, hogy nem érdemlik meg! Annak nevében kérünk, aki rajtunk is megkönyörült. Ámen.

Isten hatalmas kegyelme arra hív, hogy viszonzás nélkül adakozzak.
Francis Jorge Valera (Dominikai Köztársaság)

IMÁDKOZZUNK A FÜGGŐSÉGBEN SZENVEDŐK SZÜLEIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Június
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek