Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, akinek a sírboltokban volt a lakása, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki. Mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között tartózkodott, kiáltozott és kővel vagdosta magát. Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és hangosan felkiáltott: "Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne gyötörj engem!" Jézus ugyanis ezt mondta neki: "Menj ki, tisztátalan lélek ebből az emberből!" És megkérdezte tőle: "Mi a neved?" Az így felelt: "Légió a nevem, mert sokan vagyunk." És nagyon kérte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Ott a hegyoldalban volt egy nagy legelésző disznónyáj, ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: "Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!" Megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és a disznókba költöztek; mire a nyáj, mintegy kétezer állat, a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a vízbe. Akik pedig legeltették, elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környező településekre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézus közelébe értek és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. Akik látták, elmondták nekik: hogyan történt a dolog a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérni kezdték Jézust, hogy távozzék el a határukból. Amikor azután beszállt a hajóba, kérlelte őt az előbb még megszállott ember, hogy mellette maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki ezt, hanem így szólt hozzá: "Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörült meg rajtad." Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus, amin azután mindenki csodálkozott.
Mk 5,1-20.
ÉN IS UGYANÍGY TENNÉK?
Akik pedig látták, elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy menjen el a határukból. (Mk 5,16-17)
Akárhányszor olvasom a mai igeverset, mindig megdöbbenek. Hiába történt újabb bámulatos csoda, a tömeg nem akarta elfogadni Jézust, és határozottan megkérte, hogy távozzon. Régebben e versek olvasása után gyakran elgondolkodtam: Miért akarták, hogy Jézus távozzon, amikor meggyógyított egy démoni megszállottság alatt álló embert, és elűzött egy légiónyi gonosz szellemet? Miért utasították el Krisztus jelenlétét?
Nemrégiben, ugyanezt az igerészt olvasva, azt kérdeztem magamtól: Vajon én is megtenném ugyanezt? Rájöttem, hogy néha én is arra kérem Jézust, hogy menjen el tőlem. Amikor a dühöt és a gyűlölködő beszédet választom, amikor útjaimat Isten parancsolatainak megszegésével járom, amikor hamisan állítom be az igazságot, vagy amikor úgy döntök, hogy csendben maradok, pedig fel kellene szólalnom, elutasítom Jézust.
Az emberek ugyan elutasították Jézust, de a megszállott, aki végül teljesen józanná lett, helyesen döntött. Tudta, hogy Jézust érdemes követni és a közelében maradni. Bárcsak megtanulnánk nem elküldeni, hanem inkább kitartóan követni Krisztust!
Imádság: Urunk, bocsásd meg, amikor olyan ösvényeket választunk, amelyek elválasztanak tőled! Segíts a kegyelem és a szeretet útját választani! Ámen.
Mindennap közelebb akarok kerülni Istenhez.
Cassius Rhue (Dél-Karolina, USA)
