2020. július 13. hétfő

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppenúgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

Ef 2,1-10.

SZOKATLAN HELYEK

Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. (Ef 2,10)

A sztriptízbár nem tipikusan olyan hely, ahol elvárható lenne, hogy egy gyülekezeti csoport barátokat keressen. A gyülekezetünk néhány nőtagja éveken keresztül rendszeresen látogatta ezeket a helyeket, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki. A bárok tulajdonosainak engedélyével ingyen piperecikkeket adtak a női alkalmazottaknak. A megajándékozottak közül sokan egyedülálló anyák voltak, akik nehezen jöttek ki a keresetükből, és örömmel vették az ajándékokat. Egy idő után a gyülekezeti csoport lehetőséget kapott, hogy munkaidőn kívül találkozzon ezekkel a hölgyekkel. Meghallgatták őket, felajánlották a támogatásukat, gyakorlati szükségleteiket segítettek megoldani, és a Bibliából Jézusról szóló üzeneteket osztottak meg.
Bátorság és kitartás kellett, hogy ennyire szokatlant tegyenek. Volt benne rizikó? Igen! Keresztényi volt? Teljes mértékben.
Jézus mindenféle embert meghívott Isten országába. Lényegtelen volt, hogy az emberek félreértették vagy pletykáltak. Mindenkinek szüksége van Isten kegyelmére. Ha Jézus követői vagyunk, akkor keresni fogjuk a lehetőséget, hogy továbbadjuk Isten kegyelmét - akár szokatlan helyeken is.

Imádság: Istenünk, nyisd meg szemünket és szívünket a minket körülvevő szenvedő világ felé. Segíts, hogy megragadjunk minden lehetőséget hitünk megosztására! Ámen.

Hol találkozhatok valakivel, akinek szüksége van az örömhírre?
Terri Foster (Dél-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK A GYERMEKÜKET EGYEDÜL NEVELŐ ANYÁKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Július
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek