2020. augusztus 20. csütörtök

Ezt mondja az ÚR, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át,
aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses:
Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek!
Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.
Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek,
a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.

Ézs 43,16-21.

ÚJ ÉLET

Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. (Jn 10,10)

A tél vége felé a legtöbbünknek elege van abból, hogy csupasz, élettelen ágakat lássunk. A színek, a meleg, a tavasz vibrálása olyan távolinak tűnik. Ám, mikor kilépünk a kertbe, és megnézzük a részleteket, kicsiny hajtások kezdeményeit láthatjuk, az új élet korai jeleit. Tehát valami történik körülöttünk.
Néha az életünk egy kicsit hasonlít ehhez, mert a dolgokat közelebbről szemlélve Isten munkáját érzékeljük, amely kis változásokat hoz. Apránként Isten felöltöztet minket ajándékaival és szeretetével. Kérhetünk bátorítást arra, hogy valami újat kezdjünk. Gyakran, ha vállaljuk a kockázatot, meglepődünk, hogy Isten micsoda ajándékokkal halmoz el minket. Úgy találjuk, hogy sokkal jobbak vagyunk egy-egy dologban, mint azt gondoltuk volna magunkról.
Ahogy befogadjuk és élvezzük ezeket a kis változásokat, érzékeljük, hogy Isten szeretete kivirágzik bennünk. Pont úgy, ahogyan a tavasz első jelei mutatkoznak a kertben, Isten lelki ajándékai is gyökeret eresztenek bennünk.

Imádság: Élő Urunk, hálát adunk az új változásokért az életünkben. Segíts, hogy bízzunk benned, és vállaljuk a kockázatot, hogy új dolgokat tegyünk érted! Ámen.

Isten újjá tehet minden egyes reggel.
Meg Mangan (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

IMÁDKOZZUNK AZÉRT, HOGY ÖRÖMET TALÁLJUNK AZ ÚJ LEHETŐSÉGEKBEN!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek