Az asszony ezt mondta: Kérlek, uram! A te életedre esküszöm, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állt melletted és imádkozott az ÚRhoz. Ezért a gyermekért imádkoztam, és az ÚR teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az ÚRnak. Legyen egész életére felajánlva az ÚRnak! És ott imádták az URat.
1Sám 1,26-28.
IMÁDSÁGBAN ELTELŐ ÉLET
Szüntelenül imádkozzatok. (1Thessz 5,17)
Kicsi koromtól fogva úgy emlékszem édesanyámra, hogy mindig imádkozott. Imára kulcsolt kézzel találtam reggelenként a konyhában, ő mondta el az imát az ebédnél, de lefekvéskor is így mondtuk: imádkozzunk és aludjunk. Erőt kérve imádkozott akkor is, amikor apám ittasan, vádakkal illette, sőt, olykor meg is ütötte. És mindig imádkozott értem is, szerencsés utakért, sikeres vizsgákért, boldog párkapcsolatért, s kitartóan a szenvedélybetegségemből a szabadulást is meghozó megtérésemért.
1995 tavaszán édesanyámnál tüdőrákot diagnosztizáltak, de eltitkolta előttem betegségét, mert én akkoriban már valóságos "amerikalázban" égtem. Három hónapos amerikai út előtt álltam, meghívással az 1967 óta hagyományosan megrendezésre kerülő Itt-Ott Találkozón való fellépésre is, a Reménység tavánál, ahol augusztus 20-án, a délvidéki kisebbségből az anyaországba emigrált íróként szólhattam az amerikai magyarsághoz.
Édesanyám csak hazatérésemkor árulta el betegségét, amikor elmondtam neki, hogy bár egyedül róttam a világvárosokat, végig éreztem az imádkozását, értem is. Együtt adtunk hálát a gondviselésért, s még ő vigasztalt engem megdöbbenésemben.
Egy év múlva hunyt el. Betegségét mindvégig imádságos megnyugvásban, méltósággal viselte. Urához készülődött, hisz egész életében az örökkévalóságra igyekezett berendezkedni.
Imádság: Urunk, köszönjük, hogy meghallgatod imáinkat. Ámen.
Imádságaink közben az örökkévalóságra rendezkedünk be.
Szűgyi Zoltán (Budapest, Magyarország)
