2020. szeptember 19. szombat

Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap. Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket. Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap. Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy ez jó. Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt. Hajtott tehát a föld növényeket: füvet, amely fajtájának megfelelő magvakat hoz, és gyümölcstermő fát, amelynek ugyancsak fajtájának megfelelő magva van. És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel: harmadik nap. Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek. Legyenek ezek világító testek az égbolton, hogy világítsanak a földre. És úgy történt. Megalkotta Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka; meg a csillagokat. Az égboltra helyezte őket Isten, hogy világítsanak a földre, és uralkodjanak nappal meg éjszaka, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel: negyedik nap.
Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt. És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a különféle fajta madarakat. És látta Isten, hogy ez jó. Azután megáldotta őket Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek meg a tenger vizét; a madár is sokasodjék a földön! Így lett este, és lett reggel: ötödik nap. Azután ezt mondta Isten: Hozzon létre a föld különféle fajta élőlényeket: különféle fajta barmokat, csúszómászókat és egyéb földi állatokat. És úgy történt. Megalkotta Isten a különféle fajta földi állatokat, a különféle fajta barmokat, meg a föld mindenféle csúszómászóját. És látta Isten, hogy ez jó.

1Móz 1,1-25.

A TERMÉSZET SZIMFÓNIÁJA

Ujjongjon a mező, és minden, ami rajta van! Ujjongjanak majd az erdő fái mind az ÚR előtt. (Zsolt 96,12)

Szeretem a kutyámat a közeli tavak körül sétáltatni, ahol sok a fa és bokor. Gyakran zenét hallgatok kutyasétáltatás közben.
Egyik reggel az első dal felénél lemerült a kis zenelejátszóm. Először bosszankodtam ezen. Később azonban ámulva hallgattam a nyárfák suhogását, a tavak közepén halkan csapódó vízesés hangját, a madarak csivitelését, a vadkacsák hápogását és egy szélcsengő néha felcsendülő zenéjét.
Sok tevékenység követeli figyelmünket, az okostelefonok technikájától kezdve a számítógépek képernyőjén át a mindennapi feladatokig. De egyik sem ér fel Isten teremtményeinek melódiájához, művészetéhez és csodájához.
Még mindig szeretek zenét hallgatni a kis zenelejátszómmal. Időnként azonban otthon hagyom, és Isten teremtett világát élvezem. Amikor nem engedem, hogy a saját zeném kizárja a körülöttem lévő világot, észreveszem, hogy Isten egy egész szimfóniát alkotott békés hangokból. És ez valóban gyönyörű zene.

Imádság: Drága Istenünk, segíts időt szakítanunk megállni és élvezni a világot, amit te teremtettél! Ámen.

Ma szándékosan Isten csodáit fogom figyelni.
Lisa Tate (Új-Mexikó, USA)

IMÁDKOZZUNK, HOGY HÁLÁSAK LEGYÜNK A TEREMTÉS SZÉPSÉGÉÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Szeptember
Ke Sze Cs Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek