2020. szeptember 21. hétfő

Akkor ezt mondta Mózes az ÚRnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én. De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?! Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!

2Móz 4,10-12.

JÓ REGGELT, URAM!

Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. (1Jn 5,14)

Tavaly új lelkésznő érkezett a gyülekezetünkbe. Rögtön megragadott a reggeli imához való hozzáállása. Így kezdte: "Jó reggelt, Uram!" Azután tovább beszélgetett Istennel.
Az, ahogyan imádkozott, elgondolkodtatott, hogy mi keresztények hogyan kommunikálunk Istennel. Az ima talán nem beszélgetés? Csak az ágy mellett elmondott, megtanult imádságok számítanak? Csak így beszélhetünk Istennel? Nem hiszem. Minden nap beszélgetünk a családtagjainkkal, munkatársainkkal és a barátainkkal. Lehet, hogy Isten azt szeretné, ha az imádságra is úgy tekintenénk, mint egy ilyen beszélgetésre.
Elkezdtem úgy beszélni Istenhez, mintha társalognék vele. Közelebb érzem magam hozzá, és többször megszólítom őt így, mintha csak reggel és este a térdeimen imádkoznék. Imádkozhatok ilyen formában a kocsiban, mikor vezetek, ha a teraszon ülök egy csésze teával, vagy ha új napra ébredek, amit Istentől kaptam. Bármely idő alkalmas idő lehet az Istennel való beszélgetésre.

Imádság: Jó reggelt, Uram! Sok mindent szeretnék veled megosztani. Köszönöm a veled együtt töltött időt. Ámen.

Ma megpróbálok új módon imádkozni.
Al Alexander (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK IMÁDKOZNI TANULNAK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Szeptember
Ke Sze Cs Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek