2020. október 2. péntek

Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által. Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.

Róm 8,5-14.

LEGYŐZNI A BŰNT

Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. (Róm 8,13)

Egyik este egy hatalmas pókot pillantottam meg a fürdőszobában. Szerencsére, ahelyett, hogy rémisztő sikoltásba törtem volna ki, azonnal megfogtam, és gyorsan eltávolítottam onnan.
Ahogy megszabadultam a póktól, eszembe jutott, hogyan szoktam a bűnre reagálni. Tisztán értettem, hogy Isten azt mondja: Ha a bűnt is ilyen gyorsan és hatékonyan eltávolítanád az életedből, mennyivel kevesebb problémád lenne, és mennyivel jobban boldogulnál. Ahogyan a fenti igeversből is láthatjuk, Isten igéje egyértelművé teszi, mennyire fontos, hogy megszabaduljunk a bűneinktől.
Ha elég elszántak és fegyelmezettek vagyunk, bűnbánattal, bűnvallással és a Szentlélek erejével legyőzhetjük a bűnt, tudva, hogy Isten mindig kész megbocsátani nekünk.

Imádság: Drága Istenünk, Atyánk, köszönjük az Úr Jézus, a Szentlélek és az Ige ajándékát, melyek segítségével, erejével és kegyelmével a bűnt legyőzhetjük. Ámen.

Isten segítségével el tudom hagyni a bűneimet.
Tyler Myers (Ohio, USA)

IMÁDKOZZUNK, ÉS ADJUNK HÁLÁT ISTEN KEGYELMÉÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Október
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek