2020. november 16. hétfő

Ekkor eltávozott Mózes elől Izráel egész közössége. Azután eljött mindenki, akit a szíve indított, akit a lelke hajtott, és elhozta az ÚRnak szánt felajánlását a kijelentés sátrának elkészítéséhez, az ott végzendő szolgálathoz és a szent ruhákhoz. Eljöttek a férfiak az asszonyokkal együtt, mindenki, akit a szíve arra indított, és hoztak boglárokat, függőket, gyűrűket, nyakláncokat és mindenféle arany ékszert. Mindenki ajánlott föl aranyból való ajándékot az ÚRnak. Minden férfi aszerint, hogy mije volt, hozott kék és piros bíbort, karmazsin fonalat, lenfonalat és kecskeszőrt, továbbá vörösre festett kosbőröket és delfinbőröket. Aki ezüstből vagy rézből tudott felajánlást tenni, elhozta felajánlását az ÚRnak; akinek akácfája volt, azt hozta el a különböző istentiszteleti eszközökhöz. Mindazok az asszonyok, akik értettek hozzá, saját kezükkel fonták meg, és megfonva hozták el a kék és piros bíbort, a karmazsin fonalat és lenfonalat. Mindazok az asszonyok pedig, akiket a szívük arra indított, és értettek hozzá, megfonták a kecskeszőrt. A vezető emberek pedig ónixköveket és foglalatba való köveket hoztak az éfódhoz és hósenhez. Hoztak balzsamot és lámpaolajat, fölkenéshez való olajat és jó illatú füstölőszereket. Izráel fiai közül mindazok a férfiak és asszonyok, akiket a szívük arra indított, hogy adakozzanak a különféle eszközökre, amelyeknek elkészítését elrendelte az ÚR Mózes által, elhozták önkéntes ajándékukat az ÚRnak.
Akkor ezt mondta Mózes Izráel fiainak: Nézzétek! Az ÚR név szerint elhívta Becalélt, Húr fiának, Úrínak a fiát Júda törzséből. Betöltötte isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára, hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására, a foglalatba való kövek vésésére, fafaragásra és mindenféle tervezőmunka elvégzésére. Azzal a képességgel is felruházta, hogy tanítson a Dán törzséből való Oholíábbal, Ahíszámák fiával együtt. Nagy hozzáértéssel ajándékozta meg őket, hogy el tudjanak készíteni mindenféle faragó, szövő, hímző és takácsmunkát kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és lenfonálból, és elvégezzenek minden munkát és terveket készítsenek.

2Móz 35,20-35.

MIT TEHETEK ÉN?

Sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak. (Róm 12,5-6)

Nem szeretek főzni, sem mosogatni. Így amikor a gyülekezeti összejövetelekre közös vacsora készül, én nem jelentkezem segíteni. "Te is jössz segíteni?" - kérdezte a vacsora felelőse.
Azt mondtam, hogy valahol máshol kell lennem. De aztán kiderült, hogy időben el tudunk indulni, így 15 perccel a kezdés előtt értünk a templomba. Bementem a konyhába, és hat kimerült nőt találtam ott, akik szenvedtek a takarítással, hogy időben kész legyenek, és ők is ott lehessenek az istentiszteleten. "Mit segíthetek?" - kérdeztem.
"Le kéne mosni az asztalokat" - válaszolta az egyikük. Ezt meg tudom csinálni, gondoltam, ahogy a nedves kendőért nyúltam, és elkezdtem a koszos asztalokat letörölni. Meglepetésemre időben kész lettünk, és hálás voltam, hogy segíthettem.
Ez az este a szent sátor építésére emlékeztetett. Sokan önként hoztak felajánlásokat. Isten egyeseket speciális tehetséggel áldott meg, mint Becalélt és Oholíábot faragással és hímzéssel. Az asztalok lemosása talán nincs annyira a lista tetején, mint 200 éhes emberre való főzés, de ez is a szolgálat része. A közös munka megelégítette a résztvevők gyomrát, hogy a lelküket is készek legyenek betölteni Isten igéjével.

Imádság: Istenünk, hálát adunk azért, hogy adtál nekünk képességeket a szolgálatodra. Ámen.

Minden szolgálat, amit végzek, ajándék Istennek.
Lucinda J. Rollings (Indiana, USA)

IMÁDKOZZUNK, HOGY NE VONAKODJUNK SZOLGÁLNI!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 November
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek