2020. december 26. szombat

Péter ekkor így szólt Jézushoz: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vizen." Mire ő így szólt: "Jöjj!" Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vizen, és Jézus felé ment. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: "URam, ments meg!" Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: "Kicsinyhitű, miért kételkedtél?" És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: "Valóban Isten Fia vagy!"

Mt 14,28-33.

MENEDÉK A VIHARBAN

Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet. (Zsolt 5,12)

Egy özönvízszerű eső árasztotta el a megyénknek azt a részét, ahol én lakom. Rövid idő alatt hihetetlen mennyiségű víz zúdult ránk. Figyeltem, hogy a víz az utakat hogyan zárta el, és milyen drámai mentések történtek. Az étterem előtti út, ahol ebédelni szoktunk a feleségemmel, azon a napon egy dühöngő folyóvá változott. Az étterem pedig most menedéke lett azoknak az embereknek, akiket kimentettek az áradásból.
Ez az áradás megmutatta, hogy mennyire kiszámíthatatlan és törékeny az életünk. Általában feltételezzük, hogy a dolgok rendben fognak alakulni. Szeretnénk azt hinni, hogy kezelni tudjuk a helyzeteket, amikkel találkozunk. De valahol mélyen tudjuk, hogy valami közbejöhet, ami elboríthat minket. A viharjaink jelentkezhetnek egy sürgősségi osztályon, a tornyosuló kifizetendő számlák miatt, vagy egy iskolában bántalmazott gyerek képében. Hol találhatunk ilyenkor menedéket?
Voltak idők, amikor megpróbáltam önerőből, a saját akaratommal megoldani a problémákat. Mindnyájan ilyenek vagyunk. Éppen ilyenkor kell Istenhez fordulnunk, és megtalálni azt a menedéket, amiről a zsoltáros szól. Amikor keressük Istent, felfedezhetjük, hogy szerető Istenünk már korábban felénk fordult.

Imádság: Urunk, szereteted mélysége meghaladja elképzelésünket! Jó emlékeznünk, hogy sohasem vagyunk egyedül! Ámen.

Kihívásaim között Isten szeretetében keresek oltalmat.
Robert Sorozan (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÁRVÍZ ÁLTAL SÚJTOTT KÖZÖSSÉGEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 December
Ke Sze Cs Szo Va
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek