2021. február 15. hétfő

Zsoltár. Ének szombatnapra.
Milyen jó hálát adni az ÚRnak, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges,
hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel
tízhúrú hangszeren és lanton, zengő hárfán!
Mert megörvendeztettél tetteiddel, URam, kezed alkotásainak ujjongok.

Zsolt 92,1-5.

EGYSZERŰ EMLÉKEZTETŐ

Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. (Fil 4,13)

Munkám során egyre sokasodó feszültséget éltem át, és nem kezeltem túl jól. Lehetetlen volt elmenekülni abból a helyzetből, ezért inkább újraindítottam a számítógépemet, hogy adjak magamnak néhány másodpercet. Amikor megjelent a szövegmező, begépeltem a felhasználónevemet. Azután megálltam, és elmosolyodtam, miközben a jelszót gépeltem, ami emlékeztetett, hogy Jézus szeret engem, és szüksége van rám ott, ahol épp vagyok.
A munkajelszó legalább 8 karaktert kell, hogy tartalmazzon, különleges karakterek, számok és szimbólumok is szerepelnek benne. Rájöttem, hogy a Biblia tökéletes variációt biztosít erre: könyvnevek, fejezetszámok és versszámok. Mindennap, amikor bekapcsolom a számítógépet, ezzel az emlékeztetővel indulok, hogy Isten minden cselekedetemnek a középpontja. Amikor kezdem elveszíteni Isten jelenlétének tudatát, újraindítom a gépet, hogy így újra megerősítsem: Isten velem van.
Minden hónapban új jelszót állítok be a nap kezdéséhez. Időt szánok erre a döntésre. Szinte már várom a jelszócserét. Nagy örömöt jelent, hogy Isten még a digitális életemben is jelen van.

Imádság: Urunk! Kérünk, maradj életünk középpontjában, hogy minden helyzetben hozzád folyamodjunk! Ámen.

Milyen módon tudom emlékeztetni magam Isten jelenlétére?
Lorna MacIntyre (Skócia, Egyesült Királyság)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEHÉZ MUNKAHELYI KÖRNYEZETBEN DOLGOZNAK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

Legújabb kommentek