2021. március 25. csütörtök

Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.

Gal 6,7-10.

JÓ CSELEKEDETEK

A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. (Gal 6,9)

A feleségem szeret a színes virágoskertjében dolgozni, ami nagyon széppé teszi az udvarunkat. De emellett teljes munkaidőben dolgozik, sok órát tölt a helyi jótékonysági szervezetnél is, vezeti a lányok cserkészcsapatát, és gondoskodik a családunkról. Ennyi minden mellett még a virágos kertjének is odafigyelésre volt szüksége. Egyik nap hazajött, és azt mondta, nem lesznek többé virágai, mert nincs ideje megfelelően gondozni őket.
Nem vagyok egy kertész típus, de a következő reggel korán felkeltem, fogtam a kesztyűmet, a hordozható rádiómat, és kimentem dolgozni a virágoskertbe. Gyomlálás közben dicsőítő zenét hallgattam, és megköszöntem Istennek, hogy egészséges vagyok, és van alkalmam elvégezni ezt a munkát. Dicsőítettem Istent a feleségemért, aki annyi mindent tesz a családunkért és másokért is. Csak pár óra volt az egész, és nem is éreztem úgy, mintha dolgoznék. Ez az egyetlen jó cselekedet két embert is boldoggá tett.
Mindannyian örülünk, ha szeretnek minket. Néhány pillanat a napunkból nagy hatással lehet másokra, és általában azt is gazdagítja, aki ad.

Imádság: Mennyei Atyánk, köszönünk mindent, amit értünk teszel. Segíts, hogy ne lankadjunk, hanem adjuk tovább a te szeretetedet és kedvességedet másoknak! Ámen.

Kinek van szüksége egy jó cselekedetemre ma?
Doug Brady (Alabama, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI TÚLTERHELTNEK ÉRZI MAGÁT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek