2021. március 30. kedd

Amikor Jézus meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket:
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.

Mt 5,1-12.

MINDEN, AMIT TESZEK

Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok (Mt 5,11)

Végzős középiskolásként lettem keresztény, és az ifivezetőm bíztatott arra, hogy osszam meg a hitemet a diáktársaimmal. Féltem, de tudtam, hogy meg kell tennem, és meg is akartam tenni. Eljött a nap, és én remegő hanggal beszéltem Krisztus szeretetéről a diákoknak. Nem gondoltam, hogy lett volna bármi hatása, csak örültem, hogy vége volt.
Aztán egy pár nappal később hazafelé menet láttam, ahogy az egyik diáktársam a verandán beszélget egy idősebb rokonával. Ahogy elhaladtam mellettük, kiabálva sértegetett engem, és mindketten nevettek. Egy kis időbe telt, mire rájöttem, hogy a szavai a bizonyságtételemet gúnyolták. Szomorúan és szégyenkezve mentem haza, tele kétségbeeséssel. Még sosem voltam ennyire a nevetség tárgya.
A következő nap olvastam a Mt 5,11-et. Nem hittem a szememnek, amikor láttam a leírását annak, amit átéltem. Azonnal elöntött a boldogság. Az összes szomorúságom távozott. Köszönetet mondtam Istennek a hűségéért és azért, hogy emlékeztetett arra, hogy ő lát mindent, amit teszek.

Imádság: Hűséges Istenünk, segíts, hogy terjesszük igédet, és erősíts minket, hogy ne féljünk a gúnyolódástól! Ámen.

Isten velem van akkor is, ha gúnyolnak és üldöznek.
Jacqueline London (Diego Martin, Trinidad és Tobago)

IMÁDKOZZUNK A HITÜKÉRT ÜLDÖZÖTTEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek