2021. április 4. vasárnap

Isten magasztalása a hívők reménységéért
Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen áll arra, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre. Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.

1Pt 1,3-9.

Ő ÉL

Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. (1Kor 15,21-22)

A feleségem mutatott nekem egy gyászjelentést, amit egy barátnője küldött neki. Megdöbbentően rövid volt: Rajta volt az elhunyt férfi neve, hogy hol lakott, majd annyi: "Meghalt." Egyetlen szó egy 65 évig tartó élet lezárásaként.
Először úgy éreztem, egy ilyen rövid gyászjelentés minden együttérzést nélkülöz. De lehet, hogy más is közrejátszott: nem volt pénz hosszabb hirdetésre vagy nem voltak már élő családtagok, akik ismerték az elhunytat. Aztán Jézus 2000 évvel ezelőtti halálára gondoltam. Letartóztatták, kihallgatták, mint egy bűnözőt, bűnösnek találták, megkínozták, és megalázó kereszthalált szenvedett. És ha a nagypéntek utáni napokban valaki megkérdezte volna, mi történt Jézussal, a válasz talán annyi lett volna: "Meghalt."
Jézusig a halál volt az élet utolsó fejezete, a történet vége. De Jézus mindent megváltoztatott, amikor húsvét vasárnapján feltámadt a halálból. Ahogy Pál írja, "az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől" (Róm 8,2). Krisztusnál a végső szó, ő él! És mert ő él, örök életet kínál mindazoknak, akik hisznek benne, és követik őt.

Imádság: Mennyei Atyánk, köszönjük Jézus Krisztust, a te ajándékodat. Add, hogy másokat szolgálva és a te nevednek dicsőséget szerezve készüljünk az örök életre! Ámen.

Azoknál, akik Krisztusban hisznek, a halál nem az utolsó szó.
John D. Bown (Minnesota, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKINEK KEVÉS ROKONA VAN!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek