2021. július 7. szerda

Nincs hozzád hasonló, Uram, a z istenek között, műveidhez fogható nincsen. Eljön minden nép, amelyet alkottál, leborulnak előtted, Uram, és tiszteletet adnak nevednek. Nagy vagy te, csodákat teszel, te vagy Isten egyedül!

Zsolt 86,8-10.

A VONATON

Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! (Zsolt 133,1)

A vonat sípja élesen megszólalt, amint kigördültünk a metróállomásról a városközpont felé. Bámultam kifelé az ablakon, míg már nem láttam a peront. Azután kinyitottam a Bibliámat, és elkezdtem olvasni a hátralévő 20 percben a munkahelyemig.
Sok ingázó utas ragaszkodik egy bizonyos vasúti kocsihoz, így ugyanazokat az embereket látjuk nap mint nap. Néhány nap múlva észrevettem, hogy egyre több ember olvas Bibliát. Néhány hét múlva a kocsink egészen megélénkült a beszélgetéstől a gyülekezetekről, prédikációkról és a Bibliáról.
Egyik nap egy tradicionális zsidó öltözetet viselő fiatal férfi lépett be a kocsiba. Állva maradt, jóllehet a mellettem lévő hely üres volt. Következő nap vonakodva bár, de leült mellém, és elkezdett lapozni a telefonján. Amikor megálltunk, sietve leszállt. A harmadik nap, bár több üres hely is volt, mellém ült le. Rámosolyogtam, azután folytattam az olvasást. A szemem sarkából láttam, amint előveszi a telefonját, és lassan lapozgatva elkezd fennhangon zsidó nyelven imádkozni. Azóta minden nap mellém ül. Hangosan imádkozik, míg én a Bibliámat olvasom.
Küldetésünk, hogy Krisztus szeretetének bizonyságai legyünk a világ számára. Mindössze egy hónap alatt a vasúti kocsink a szótlan, kietlen helyből az istentisztelet élő, vibráló helyszíne lett.

Imádság: Ábrahám Istene, mindennapi foglalatosságaink között segíts megélni szeretetedet mások előtt! Ámen.

Napi cselekedeteim másokat is Isten imádatára indíthatnak.
Susan Cosper (Maryland, USA)

IMÁDKOZZUNK A FELEKEZETKÖZI KÖZÖSSÉGEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Július
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek