2021. július 13. kedd

Nem úgy van, hogy két verebet adnak egy fillérért, de egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.

Mt 10,29-31.

EGY APRÓSÁG

Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. (Mt 10,30)

Évekkel ezelőtt egy szép dalt hallottam a rádióban, ami azonnal megtetszett. Először hallottam, mégis megragadt az emlékezetemben. Azóta sokszor szerettem volna megvenni, hogy gyakrabban hallgathassam. Az interneten is próbáltam néhány kulcskifejezés alapján megtalálni - mindhiába.
Ma reggel a napi sétám alatt egy olyan zenei csatornát hallgattam, ahol a hallgató kedve szerint választhat dalt vagy előadót, később pedig ahhoz hasonló dalokat játszanak. Amikor éppen az egyik kedvencem ment, a cím nélküli dal gondolata futott át az agyamon. Kb. 15 perccel később elkezdték lejátszani a dalt, amit majdnem öt éve kerestem. Ez egy apróság volt, de abban a pillanatban éreztem Isten jelenlétét, és eszembe jutott, hogy ő mennyire figyel ránk a számunkra mégoly apró dolgokban is.
Voltak időszakok, amikor egészen egyedül éreztem magam, mintha Isten elfeledkezett volna rólam. Aztán történik egy ilyen dolog és eszembe jut, mennyire személyes Istenünk van. Ő nemcsak a Mennyei Atyánk, hanem a barátunk is. Az ilyen kis pillanatok emlékeztetnek, hogy hűséges, szerető és megbízható a Mennyei Atya.

Imádság: Istenünk, segíts emlékeznünk, hogy mennyire szeretsz bennünket és gondoskodsz rólunk! Segíts észrevenni hatalmas és irgalmas jelenléted a mindennapokban! Ámen.

Az átlagos pillanatok is Isten jelenlétének legjobb emlékeztetői lehetnek.
Anna R. Johnson (Virginia, USA)

ADJUNK HÁLÁT ISTEN JELENLÉTÉÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Október
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek