2021. július 19. hétfő

Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok. Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.

Ef 3,14-21.

A GALAXISOKON TÚL

Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? (Zsolt 8,4-5)

Csodáltuk már valaha a csillagok végtelen tömegét, és éreztük aprónak magunkat? Nehéz felfognunk még a saját naprendszerünk méretét is, nemhogy a Tejút galaxisának méretét. A tudósok úgy becsülik, hogy a látható univerzumban 2 trillió galaxis létezik. Az elménkkel felfoghatatlan méretű univerzum olyan érzést kelthet az emberben, hogy jelentéktelen, főként, ha arra gondolunk, hogy mindezt Isten egyszerűen megteremtette (1Móz 1).
Amikor megpróbáljuk megérteni a fizikai univerzumunk méretét, rájövünk, hogy a teremtett világ mérhetetlenségéhez képest egy porszemnél is kisebbek vagyunk. Úgy tűnhet, hogy könnyen elveszhetünk vagy megfeledkezhetnek rólunk. Ahogy a zsoltáros, én is eltűnődöm: "Micsoda a halandó, hogy törődsz vele?" Miért alkotta Isten ilyen hatalmasnak az univerzumot? És miért törődik velünk, kicsinységekkel a teremtett világához képest? Talán azért alkotta a mindenséget ilyen hatalmasra, hogy valójában szeretetének nagyságát - szélességét és hosszúságát, magasságát és mélységét - mutassa meg (Ef 3,18)? Mert ha ugyanaz az Isten, aki a világot a szava által teremtette, a tulajdon Fiát elküldte, hogy meghaljon helyettünk, akkor a szeretete bizonyára még alkotásánál is nagyobb. Ez igazán felfoghatatlan!

Imádság: Istenünk, segíts értenünk szereteted mélységét, hogy jobban tudjunk szeretni téged és felebarátainkat! Ámen.

Isten irántam való szeretete mindennél nagyobb.
Trudy Chun (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A TUDÓSOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek