2021. július 23. péntek

Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján, de nagy sokaság gyűlt köré, ezért hajóba szállt, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt. Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni, és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat. Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat. A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.
Ti azért halljátok meg a magvető példázatát! Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.

Mt 13,1-8.18-23.

CÉLTUDATOS FÖLDMŰVELŐK

A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit... (Mt 13,23)

Amikor a mai példázatot olvasom, eltöprengek azon, hogyan szórhatom szét a hit magjait mindenütt, amerre csak járok. Bárhol hinthetjük a hit magjait, és a többit Istenre hagyhatjuk, de mivel egy földművelő közösségben nőttem fel, nem tudok nem a földművelőkre gondolni a példázat olvasásakor. Minden farmer, akit ismerek, előkészíti a talajt, megtisztítja a kövektől, a gaztól, és megtrágyázza, mielőtt elvetné a magokat. Aztán gondozza a bevetett talajt, hogy esélyt adjon a növekedésnek.
Ebből a perspektívából nézve fontos, hogy széles körben megosszam a hitemet, de nem szabad elcsüggednem, ha néhány mag nem ereszt gyökeret. Ezeket Istenre hagyhatom, és figyelhetek, hogy tápláljam azok bimbózó hitét, akik készek egy mélyebb kapcsolatra vele. Jézus, amerre csak járt, mindenkinek szólta az igét. Azonban mint egy földművelő, Jézus is sok időt szánt az első tanítványokra, akik a legközelebb álltak hozzá.
A magvető példázata arra hív minket, hogy gondoljuk át, hogyan ültetjük el a hit magjait. És a gondos farmer példája arra hív minket, hogy ezt továbbgondoljuk: Hogyan fektethetünk energiát konkrét emberekbe és segíthetjük a hitbeli növekedésüket? Jézus példáját követve megoszthatjuk hitünket széles körben, de fordítsunk időt a körülöttünk élők hitének táplálására is.

Imádság: Drága Urunk, segíts céltudatosan használni az ajándékainkat hitünk továbbadásában! Ámen.

Hogyan legyek céltudatos az evangélium hirdetésében?
Paul Cillo (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK A FÖLDMŰVELŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Október
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek