Harcos Katalin: Áldott légy, Uram!

Áldott légy, Uram, a mosolyért,
mellyel anyám először kézbe vett,
és áldott a gondoskodásért,
amellyel két szülőm felnevelt!

Áldott légy minden kacagásért,
mely ajkamon gyakran fakadt,
és áldott légy sok könnyemért,
mely utóbb mindig elapadt.

Áldott légy az egészségemért,
hogy értelmem, s testen éppen született,
és légy áldott a betegségekért,
amelyekkel edzettél engemet!

Áldott légy, Uram a szeretetért,
amelyet ajándékul kapok,
és légy áldott minden bántásért,
mely bennem mély nyomot hagyott.

áldott légy, Uram, mert nélküle
sosem lehetnék boldogabb,
mint a nincstelen, kinek semmije,
és balgán ott él a híd alatt.

Áldott légy Uram, hogy megszülettem,
és adtál egy gazdag életet,
de áldottabb légy a halálért,
amely Hozzád engem elvezet!


                         *


Sosoem szoktam megmagyarázni amit írok, most mégis, a vers végén van egy
rész, amiben kissé bizonytalan vagyok, hogy egyértelmű, jól érthető-e?



"és légy áldott minden bántásért,
mely bennem mély nyomot hagyott.
áldott légy, Uram, mert nélküle
sosem lehetnék boldogabb,
mint a nincstelen, kinek semmije,
és balgán ott él a híd alatt."


Itt arra gondolok, hogy ha nem kéne nélkülöznünk, és megtapasztalni a
fájdalmas, nehéz vagy rossz dolgokat, nem tudnánk értékelni a jót sem, amit
Istentől kapunk.  Akinek sosincs semmije nem ismeri az örömet, amit az okoz,
ha valami értékeset kap. Vagy a kinek mindene megvan, nem tudja értékelni
ezt, mert még nem tapasztalta meg a nélkülözést...

Ahhoz, hogy értékelni tudjuk, mekkora ajándék a másoktól kapott őszinte
szeretet, tudnunk kell, milyen fájdalmas a szeretet hiánya.

Harcos Katalin