Háború
Ha sarokba szorítjuk az ördögöt:
hét másikkal tér vissza;
Hátha majdcsak ’ csütörtököt
mondunk…- közös erejüktől meghátrálván,
s az ő útjukon,- mely nem tiszta
haladunk ezután:- újabb bűnökre vágyván…
Nem hagyja, ha vesztésre áll:
Újabb okokat kitalál,
hogy feledjük Istent
a szenvedés miatt,
s hogy AZ régebben mit ’izent,
s hogy boldogságot nem ad
az Őt elkerülő utak sokasága;
…- pedig rengeteg van - de mindhiába…!
Gyötri a testet, s elmét
Semmi sem kerüli el figyelmét:
beleakad mindenbe;
hátha ott lesz győzelme…
Kétségbeeséseket nyújt-
a remény helyett,
s örömtüzeket gyújt
a bűneink felett…
Mohó csókkal
fogja be a szánk,
hogy egyetlen szóval
se mondhassuk, hogy:-„ Miatyánk…!”
Végtelen harcba kezdett:
lelkünkért!- S nincsen kezdet…
De a hit, remény, s a szeretet
Lefoghatja ezen átkos kezeket,
melyekkel feszt’ kapkod utánunk!
…- És megtévelyedünk néha
Pedig…- Ó, nagyon utálunk!:
De gyenge testünk léha,
természetünk:- bűnre hajló…
Örül ő:- neki az jó;
és kísért, és tép szakadatlanul,
bár a rejtő palástja néha lehull,
és észrevesszük fertelmességét,
mert Istentől kapott lelkünk: ÉP!
Dr. Szluha Gyula Antal