Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is?
Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.
Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit.
Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa.
Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg.
A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked.
Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát.
Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol!
Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked.
De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását.
Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt.
Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem.
Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?
És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását.
Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.
BÉKE A DÜHÖN TÚL
Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a haragotokkal. (Ef 4,26)
Komoly leckét tanultam nemrég a kibékülésről, amit a környékünkön élő fiúk focija során láttam. Focizás közben nézeteltérés támadt egy gól érvényességéről. A fiúk dühösek és csalódottak voltak, végül verekedni kezdtek. Mire a harc véget ért, az összes fiú ruhája bepiszkolódott, és megfogadták, soha többé nem játszanak együtt.
Ellenben a következő nap ugyanúgy fociztak, mintha mi sem történt volna. Az előző napi düh és fájdalom elillant. Csodálkozva és kissé irigykedve figyeltem mindezt. Milyen csodálatos a gyermekkor! Úgy döntöttek, elfelejtik a fájdalmaikat, és képesek voltak megbocsátani, feledni és továbblépni.
Gyermekkorunkban valószínűleg mi is élveztük, hogy megbocsátunk, és továbblépünk sérelmeinken. Felnőttként is érdemes újra felfedeznünk ezt a rég elfeledett képességünket, ahogy a Biblia is tanácsolja nekünk.
Imádság
Drága Istenünk, add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy ne ragaszkodjunk a haragunkhoz! Add meg a békét, ami a megbocsátásból ered! Ámen.
Isten segítségével nem engedem, hogy a düh elborítson.

