2014. július 4. péntek

"Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja." "Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg."

Mt 25,31-40.

JÉZUSÉRT

A király így felel majd nekik: ...amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg. (Mt 25,40)

21 éves unokám éppen kifelé tartott az áruházból egy szatyor almával, amikor megpillantott egy asszonyt két kisgyermekével. Warren odalépett hozzájuk, és mindkét gyereknek adott egy-egy almát, melyeket azok gyorsan magukba tömtek. Megtudta, hogy az egyik gyerek beteg, és bár az asszonynak volt orvosságos receptje, nem tudta, hogyan kell kitölteni. A rávaló pénze sem volt meg.
Warren megsajnálta őket, és visszament az asszonnyal és a gyerekekkel az áruházba. Miután megvette a szükséges gyógyszert és még egy kis élelmiszert is, hazavitte őket az autójával. Az asszony végtelenül boldog volt, hogy egy idegen részéről ilyen kedvességet tapasztalt.
Jézus példázatában a király így szólt: "amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg." (Mt 25,40) Mindnyájunknak számtalan lehetősége van egy jó szót szólni valakihez, rámosolyogni valakire, vagy egy figyelmes cselekedetet gyakorolni. Ha kihasználjuk ezeket a lehetőségeket, ahogy Warren is tette, bátorítunk másokat, és megosztjuk velük Isten szeretetét.

Imádság: Drága Urunk, segíts felfigyelnünk a lehetőségekre, amikor megmutathatjuk irántad való szeretetünket azáltal, hogy törődünk másokkal. Ámen.

Hol találkozhatok ma Jézussal?
Sandra Hastings (Ohio, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKNEK MÉG ÉTELRE SEM JUT ELÉG!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Február
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek