Amikor hírül vitték Szanballatnak, Tóbijjának, az arab Gesemnek és többi ellenségünknek, hogy fölépítettem a várfalat, és nem maradt rajta egyetlen rés sem, csak még ajtószárnyakat nem állítottam a kapukba, ezt az üzenetet küldte nekem Szanballat és Gesem: Jöjj, találkozzunk Kefírimben, az Ónó-völgyben! Ők ugyanis merényletet terveztek ellenem. Ezért követeket küldtem hozzájuk ezzel az üzenettel: Nagy munkát kell végeznem, ezért nem tudok elmenni. Félbemaradna a munka, ha abbahagynám, és hozzátok mennék. Négyszer is küldtek nekem ilyen üzenetet, de én ugyanúgy feleltem nekik. Akkor Szanballat ötödször is hasonló üzenetet küldött nekem legényével, nyílt levéllel a kezében, amelyben ez volt írva: A pogány népek között az a hír járja, és Gasmu is mondja, hogy te és a júdaiak föl akartok lázadni, ezért építed a várfalat. A szóbeszéd szerint te akarsz a királyuk lenni. Sőt prófétákat bíztál meg, hogy hirdessék rólad Jeruzsálemben: Király van Júdában! Még a királynak is hírül vihetik ezt a szóbeszédet. Ezért jöjj, és tanácskozzunk egymással! Én azonban ezt üzentem neki: Nem történt semmi olyasmi, amit te állítasz, csak magadtól találtad ezt ki. Mindenki meg akart bennünket félemlíteni, mert azt gondolták: Majd elmegy a kedvük a munkától, és nem készül az el. - Azért te erősíts engem! Azután elmentem Semajának, Delájá fiának, Mehétabél unokájának a házába, aki be volt zárkózva. Ezt mondta: Találkozzunk az Isten házában, a templom belsejében, és zárjuk be a templom ajtóit, mert el fognak jönni, hogy meggyilkoljanak téged, mégpedig éjjel jönnek el, hogy meggyilkoljanak. Én azonban ezt feleltem: A magamfajta embernek illik-e menekülni? Az olyan ember, mint én, nem mehet be a templomba, hogy életben maradjon! Nem megyek! Mert felismertem, hogy nem Isten küldte, hanem azért mondta rólam ezt a próféciát, mert fölbérelte Tóbijjá és Szanballat. Azért bérelték föl, hogy félelmemben így cselekedjem, és vétkezzem, azután rossz híremet költsék és gyalázzanak. Ne feledkezz meg, Istenem, Tóbijjának és Szanballatnak a tetteiről, se Nóadjá prófétanőről, se a többi prófétáról, akik meg akartak félemlíteni engem! A várfal Elúl hónap huszonötödikére, ötvenkét nap alatt készült el.
Neh 6,1-15.
ERŐSÍTSD MEG KEZÜNKET!
Mindenki meg akart bennünket félemlíteni, mert azt gondolták: Majd elmegy a kedvük a munkától, és nem készülnek el vele. - Azért te erősíts engem! (Neh 6,9)
2013 decemberében missziós munkát végeztem Libériában, amikor az ENSZ a 14 éve tartó polgárháborút követően a lefegyverzést folytatta. A felzaklatott és rettegő gyermekkatonák nem akarták beszolgáltatni fegyvereiket.
A szemináriumon, ahol dolgoztam, AK-47-esek lövései hallatszottak közvetlenül a hivatal ablaka mellől. Egész nap minden lövésnél az asztal alá kellett bújnunk, és úgy tűnt, a puskaropogásnak már sohasem lesz vége.
Imádkozni kezdtem, ahogyan Nehémiás tette. Nem adta meg magát a félelemnek, amely megfosztotta volna a bátorságtól. Nehémiás nem a félelemkeltőkre, hanem Istenre figyelt. Imádságunkra Isten válaszol, és nekünk adja Nehémiás tisztánlátását.
A félelem az emberiség leghalálosabb ellensége. A félelem rabszolgává tesz bennünket. Libériában, abban az időszakban Isten megerősítette gondolkodásunkat, lelkünket, és segített folytatnunk az örömhír terjesztését. Bármely napon követhetjük Nehémiás példáját, és visszautasíthatjuk a félelmet azzal, hogy gondolatainkat és bizalmunkat Isten felé fordítjuk.
Imádság: Istenünk, amikor félünk, segíts nekünk, hogy bízzunk benned, és tudjuk, hogy segítesz minden feladatot befejeznünk, amelyet adsz nekünk! Ámen.
A legsúlyosabb helyzetekben is bátorságot ad Isten.
Hattie L. Carlis (Indiana, USA)
