2019. november 5. kedd

Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy azt hirdethessem. Bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.

Kol 4,2-6.

A BÉKESSÉG SZAVAI

Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni. (Kol 4,6)

A postahivatalban a sorban mögöttem álló üzletembernek el kellett érnie a repülőgépét. Míg a sorban állók meddő beszélgetést folytattak a lassú kiszolgálásról, ő azt mondta: "Azért nem annyira rossz ez. Biztos vagyok benne, hogy el fogom érni a gépet." A beszélgetés azután áttevődött a gyenge repülőtéri szolgáltatásokra és a goromba biztonsági emberekre. Az üzletember ellenkezett: "Én minden héten repülök Phoenixből. A járatok majdnem mindig pontosan indulnak, a biztonságiak pedig udvariasak". És mesélni kezdte utazási élményeit.
Amikor sorra kerültem a pultnál, hátraléptem, és előre engedtem. "Nem, nem szükséges" - felelte. "De én ragaszkodom hozzá" - válaszoltam. Miután feladta a küldeményét, megfordult, és átnyújtott nekem egy ajándékot, egy élénkpiros gumizsiráfot, melyen a cége logója volt. Ez arra késztette a mögöttem lévő embert, hogy a fülembe súgja: "Ez aztán szuper!"
A Kol 4,6-ban Pál apostol arra buzdít, hogy "Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni". A szavaink számítanak. Az üzletember a csípős, kritikus szavakat elismerő, melegszívű megjegyzésekké változtatta. Ez a vidám zsiráffigura az íróasztalomon emlékeztet, hogy mindig a békés szavakat válasszam.

Imádság: Drága Urunk, segíts észrevennünk a lehetőségeket a békesség magvainak hintésére! Ámen.

Szeretném, ha beszédem mindig kedves lenne.
Sydney Avey (Kalifornia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÜZLETI ÚTON LÉVŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek