2019. november 28. csütörtök

Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti az Isten". Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre. Amint meg van írva: "Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké." Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja "igazságotok gyümölcsét." Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely hálaadást szül az Isten iránt általunk. Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. És ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!

2Kor 9,6-15.

VÁRATLAN LEHETŐSÉGEK

Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. (2Kor 9,8)

Családi nyaralásukon lányomék megálltak egy gyorsétteremnél. A rendelésüknél valami keveredés miatt kaptak még egy extra adagot. Újra az autópálya felé vették az irányt és megláttak egy fiatalembert táblával a kezében: "Éhes vagyok, kérem, segítsenek." Megálltak, a lányom letekerte az ablakot. "Van egy adag ennivalónk, ha elfogadja." A férfi hálásan elvette az ételt, a szemeit és az ennivalót az ég felé emelte, mintha egy halk köszönömöt mondott volna. Lányomék nagyon hálásak voltak az extra adagért, s hogy éppen jó időben és jó helyen történt, így segítségére lehettek valakinek.
Történetük több esetre emlékeztet a saját életemből, amikor valami váratlan dologhoz hozzájutottunk, és ezzel segítségére lehettünk másoknak. Sajnos nem minden esetben használtam ki ezeket a lehetőségeket, vagy egyszerűen nem vettem őket időben észre. Minden nap élhetünk ezeknek a lehetőségeknek a tudatában, és így megváltoztathatjuk valakinek az életét. Kérhetünk Istentől bátorságot, hogy az áldásainkat és ajándékainkat megoszthassuk másokkal is.

Imádság: Köszönjük, Istenünk számtalan ajándékodat és váratlan áldásaidat. Segíts, hogy keressük és ki is használjuk az általad elkészített alkalmakat! Ámen.

Kivel osztok ma meg valamit Isten nevében?
Byron S. Wills (Oregon, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÉHEZŐ EMBERTÁRSAINKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek