2020. május 22. péntek

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.

Préd 4,9-12.

BÁTOR BUZDÍTÁS

Vigasztaljátok tehát egymást és építse egyik a másikat. (1Thessz 5,11)

Egy serdülő úszóversenyen voltunk, ahol két unokánk is részt vett. Slade - a nagyobbik - már befejezte a versenyt a saját korcsoportjában, és most a medence szélén állt, hogy szurkoljon az öccsének, Grantnek. Még a tömeg zajában is hallottuk, ahogy Slade kiabál: "Gyerünk, Grant, hajrá! Meg tudod csinálni!" Ahogy néztem, arra gondoltam, egyáltalán nem érdekli, hogy mit gondol róla a tömeg, hanem le-föl ugrál és kiabál. Sokkal jobban érdekli, hogy az öccse helytálljon a versenyen.
Később azon gondolkoztam, mennyire nem volt szégyenlős az unokám, mikor az öccsét bátorította, és azt kérdeztem magamtól: "Én is ilyen lelkesen bátorítom a testvéreimet Krisztusban?" Elszégyelltem magam, mert erre a kérdésre a válasz: nem. Az unokámtól eltérően sokszor megállítanak a gátlásaim, mert félek, hogy mások mit fognak gondolni. Slade példája arra ösztönzött, hogy kérjem Istent, bocsásson meg nekem, és tegyen késszé mások bátorítására.

Imádság: Drága Úr Jézus, segíts, hogy cselekedeteink téged tükrözzenek. "Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe!" (Lk 11,2-4) Ámen.

Kinek fogok ma bátorító szót mondani Krisztus nevében?
George Childree (Alabama, USA)

IMÁDKOZZUNK A FIATAL SPORTOLÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Május
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek