2021. április 1. csütörtök

Jézus mondja: „Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!”

Jn 14,25-27.

ISTEN A VESZTESÉGBEN

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! (Jn 14,27)

Jézus az utolsó vacsora után elmondta tanítványainak, hogy egy időre el kell mennie, de azzal vigasztalta őket, hogy mégsem maradnak egyedül. Férjem öngyilkossága után sokkal jobban átéreztem, min mehettek keresztül a tanítványok, amikor a Mester elvesztését tudomásul kellett venniük. El tudtam képzelni, milyen lehetett a múlni nem akaró éjszakában félelemtől remegő szívvel várakozni, próbálva megérteni, mi fog történni.
Munkába menet a kocsiban zokogtam a férjem halála miatt, és úgy éreztem, ezt nem élem túl. Megtöröltem a szemem, hogy megcsináljam az interjúkat és a képeket, megörökítve mások életét, miközben az enyém véget érni látszott. Kétségek között kiáltottam Istenhez, aki addig is minden nehézségen átsegített. Idővel éreztem, hogy az Úr kezdi újraépíteni az életemet, és olyan embereket küld hozzám, akik hasonló fájdalmakat éltek át, mint én.
Ma már képes vagyok írni is a gyógyuláshoz vezető hosszú útról és az áldásokról, amiket azóta is folyamatosan megtapasztalok. A békesség, az unokáim, a családom, a gyülekezetem támogatása és az emberi kapcsolatok olyan ajándékok, melyek az életem legnagyobb tragédiájából mégis valami jót hoztak ki.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy a szomorúságot örömre fordítod. A te szereteted a legértékesebb ajándék. Ámen.

Amikor összeomlok, Isten újjáépít.
Jan McDaniel (Georgia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT A CSALÁDOKÉRT, AHOL ÖNGYILKOSSÁG TÖRTÉNT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Április
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek