2021. április 18. vasárnap

Pál Makedóniába indul
Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. Amikor Míszia felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. Ezért Míszián áthaladva lementek Tróászba. Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre! A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Makedóniába, mert megértettük: Isten oda hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.
Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrakéba mentünk, másnap Neapoliszba, onnan pedig Filippibe, amely Makedónia vidékének első városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk. Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz. Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. Amikor pedig háza népével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, és szálljatok meg a házamban! És kérlelt bennünket.

ApCsel 16,6-15.

ENGEDD, HOGY MEGTÖRTÉNJEN!

A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt. (1Thessz 5,23-24)

Nagyon izgatott voltam, hogy részt vehetek egy kaliforniai konferencián. Míg imában készültem az útra, éreztem, hogy Isten késztet, osszam meg az evangéliumot a gépen egy útitársammal.
A mellettem ülő hölgyet Nadiának hívták, és egy 9 hónapos világ körüli úton volt. Kalifornia volt az utolsó állomás, mielőtt visszatért volna Ausztráliába. Ahogy ebéd közben beszélgettünk, egyik témáról a másikra váltva, felmerült a hit kérdése. Nem erőltettem, ő nem állt ellen, csak egyszerűen szóba került.
Beszéltem Jézusról, s hogy ő milyen fontos nekem. S ahogy a rózsa kinyílik, úgy nyílt meg Nadia szíve. Összekulcsoltuk a kezünket és imádkoztunk.
A csomagátvevő szalagnál barátaim, akikkel utaztam, melegen üdvözölték Nadiát Isten családjában. Nadiával megöleltük egymást, s bátorítottam őt a bibliaolvasásra, és hogy keressen egy gyülekezetet, ha hazaér.
Természetem szerint izgulni szoktam az események miatt. De akkor megtanultam, hogy nem kell erőlködnöm, engedhetem, hogy Isten szelíden megnyissa az ajtókat.

Imádság: Drága Urunk, ha aggódunk, hogy hogyan osszuk meg a jó hírt másokkal, segíts benned bízni! Ámen.

Ma megosztom a hitemet, ha Isten lehetőséget ad.
Rose McCormick Brandon (Ontario, Kanada)

IMÁDKOZZUNK AZ EVANGELIZÁCIÓ LEHETŐSÉGÉÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Április
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek