2021. április 29. csütörtök

És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében. Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.

Jn 3,14-21.

RÉGI HOLMI

...aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van... (Jn 3,18)

Templomba járás és Isten megismerése nélkül nőttem fel. Szüleim korán elváltak, apám ritkán volt velünk, 14 éves koromban meghalt. Évek múlva, harmadik gyermekemet vártam, amikor a sok régi holmi között megtaláltam a Bibliáját. Nézegettem az aláhúzásokat, hátha utólag jobban megismerhetem. A Jn 3,16 is alá volt húzva. A többi részbe is beleolvastam, megtudtam, ha nem hiszek Isten nevében, ítélet alatt vagyok, mert rosszat tettem. Miért is hittem volna? Régebben kértem tőle valamit, de nem tette.
Az ítélet szóra sokat gondoltam. Pontosan nem emlékeztem a szövegre, csak néhány dologra. Elkezdtem újragondolni, "átírni" a tartalmát. Arra jutottam, ítélet alatt vagyok, meg fogok halni szüléskor, vagy a fiamat veszítem el. Ezek a gondolatok hónapokig tartó gyötrődést hoztak. Éjszakánként megálmodtam valamelyikünk halálát. Majd hosszú szenvedés után mégis egészséges gyermekem született.
A kórházból hazaérve újra elővettem a Bibliát, és ezt olvastam: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16) Mintha mást olvastam volna! Nem is értettem, hogyan tudtam ezt úgy félremagyarázni! Hónapokig rettegtem valamitől, amiről itt szó sem volt.
Mostanában ha nem értem az igét, imában Isten elé viszem.

Imádság: Mennyei Atyám! Kérlek segítsd a napi bibliatanulmányozásomat, hogy helyesen értelmezzem igédet. Ámen.

Mit tanít nekem ma Isten?
Pál Tünde (Felsőpakony, Magyarország)

IMÁDKOZZUNK AZ ANYÁKÉRT, AKIK MOST SZÜLTEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Április
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek