2021. május 19. szerda

Csodálatosak intelmeid, azért megfogadja azokat lelkem. Igéd kijelentése világosságot gyújt, értelmessé teszi az együgyűeket. Kinyitom számat, és csak sóhajtozom, úgy vágyódom parancsolataid után. Fordulj felém, és könyörülj rajtam, ahogyan szoktál azokon, akik szeretik nevedet. Szilárdítsd meg lépteimet ígéreteddel, hogy ne uralkodjék rajtam semmiféle gazság. Szabadíts meg a hatalmaskodó emberektől, hogy megtarthassam utasításaidat. Ragyogó arccal nézz szolgádra, és taníts engem rendelkezéseidre! Könny patakzik szememből azok miatt, akik nem tartják meg törvényedet.

Zsolt 119,129-136.

KINCSET ÉRŐ SZAVAK

Igéd kijelentése világosságot gyújt, értelmessé teszi az együgyűeket. (Zsolt 119,130)

A nagypapám csendes ember volt. Esténként azonban a kanapén ülve költészet áradt a szavaiból. Szerettem odabújni hozzá, az arcomat az elnyűtt flanel ingére fektetni, és hallgatni szavainak morajlását, ritmusát. Gyakran idézte Henry Wadsworth Longfellow verseit a falusi kovácsról a szelídgesztenyefa szétterülő ágai alatt. Jól tudta, mikor kell hatásszünetet tartani vagy a hangját felemelni, és máris egy másik időbe és térbe repített. Teljesen lenyűgözött.
Nagypapám megtanította, hogy akkor tudunk a szavakból tanulni, ha megbecsüljük őket. A fenti igevers arra hív, hogy ugyanezt tegyük Isten szavával. A tudás forrásaként Istennek sok tanítanivalója van a Biblián keresztül. De a zsoltáros felhívja a figyelmünket, hogy elszalasztjuk az üzenetet, ha csak átfutunk a szavakon, ahelyett, hogy szépen kicsomagolnánk őket. Rétegről rétegre, szóról szóra kibontjuk az isteni ajándékot. Isten szavát addig olvassuk, míg az belepecsételődik a memóriánkba, majd a megértés fénye behatol a szívünkbe. Azután a szavak bölcsességre tanítanak, vezérlik utunkat, vigasszal és békével töltenek be minket, megmutatják a könyörületet és szeretetet, és közelebb vonnak Istenhez.

Imádság: Istenünk, köszönjük szavadat. Segíts kibontani úgy, mint egy kincset érő ajándékot, hogy betölthesse életünket és szívünket! Ámen.

Ma és minden nap kincsként fogok Isten szavára tekinteni.
Cindy Tanquary Peavy (Alabama, USA)

IMÁDKOZZUNK A KÖLTŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Május
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek