A karmesternek: Dávidé, az ÚR szolgájáé, aki akkor mondta el ennek az éneknek a szavait az ÚRnak, amikor valamennyi ellensége hatalmából és Saul kezéből kimentette őt az ÚR. Ezt mondta:
Szeretlek, URam, erősségem! Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. Körülvettek a halál kötelei, pusztító áradat rettent engem. A sír kötelei fonódtak rám, a halál csapdái meredtek rám. Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott.
Megrendült és rengett a föld, a hegyek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt. Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne. Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt. Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán suhant. A sötétséget tette rejtekévé maga körül, mint egy sátrat, a sötét vizeket, a gomolygó fellegeket. Az előtte levő fényözönből előtörtek fellegei jégesővel és tüzes parázzsal. Dörgött az ÚR az égben, mennydörgött a Felséges jégesővel és tüzes parázzsal. Kilőtte nyilait, és szétszórta, tömérdek villámot röpített ki. Láthatóvá váltak a vizek medrei, és feltárultak a világ alapjai dorgálásodtól, URam, haragod szelének fúvásától.
Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. Megmentett engem ellenségem hatalmától, gyűlölőimtől, bár erősebbek nálam. Rám törhetnek a veszedelem napján, de az ÚR az én támaszom. Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.
Zsolt 18,1-20.
AZ IDŐ DRÁGA
Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem. (Zsolt 18,20)
Ahogy nőnek az unokáim, egyre kevesebbet találkozom velük. Lefoglalja őket az iskola, a barátok, a munka és a társadalmi kötelezettségeik. Pár hete egy vasárnap délután meglátogattuk a lányunkat. Legtöbbször ilyenkor csak pillanatokra látjuk az unokákat, amint sürögnek-forognak. Mindig kapunk ilyenkor egy mosolyt és egy meleg ölelést, aztán máris a következő feladatra koncentrálnak. De ez a vasárnap egészen mást volt. Otthon voltak, és kikapcsolták az elektromos készülékeiket. Micsoda áldás az ilyen háborítatlanul velük eltöltött idő!
Hazafelé menet azon töprengtem, hogyan is töltöm én az időmet Istennel. Néha annyira elfoglalt vagyok saját életemmel, hogy csak rohanvást imádkozom, mert már a következő feladatra gondolok. Sokszor késő estig fenn vagyok, mert lefoglal egy új könyv vagy egy tv-műsor, és ez megrövidíti az Istennel töltött időm. Az elfoglaltságaim akadályozzák, hogy megtapasztaljam Isten maradandó szeretetét.
Akkor elhatároztam, hogy - mint unokáim azon a vasárnap délutánon - én is háborítatlanul, megszakítások és elvárások nélkül fogok időt eltölteni Istennel, egyszerűen csak élvezve jelenlétét. Ezek az értékes találkozások lettek napjaim fénypontjai.
Imádság: Istenünk, köszönjük állandó jelenlétedet. Segíts mindig átélnünk a jelentlétedben eltöltött idő örömét! Ámen.
Ma minden akadályt félreteszek, hogy időt tölthessek Istennel.
Jane Rager (Virginia, USA)
