2021. október 21. csütörtök

Mindezek arra várnak, hogy idejében adj nekik eledelt. Ha adsz nekik, szedegetnek, ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal. Ha elrejted orcádat, megrémülnek, ha elveszed lelküket, kimúlnak, és ismét porrá lesznek. Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföldeket. Dicsőség legyen az ÚRnak örökké! Örüljön alkotásainak az ÚR! Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek. Éneklek az ÚRnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek. Legyen kedves előtte fohászkodásom! Én örvendezem az ÚR előtt. Vesszenek ki a földről a vétkesek, ne legyenek többé bűnösök! Áldjad, én lelkem, az URat! Dicsérjétek az URat!

Zsolt 104,27-35.

ISTEN KERTJE

Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. (Jn 15,8)

Idén a férjemmel elhatároztuk, hogy az alig használt hátsó teraszunkon kialakítunk egy ládás kiskertet. Ez nagyon jól működik. Nagyon boldoggá tesznek a virágok ragyogó színei, a gyógynövények illata és a zöldségek pompás zöldje. Minden növény szép önmagában is, de együtt Isten munkáját dicsérik. Nagyon élvezem a kis kertem gondozását, és sokat tanulok az egyes növények igényeiről. Vannak olyanok, amelyek vízigényesebbek a többinél, másoknak több helyre van szükségük, hogy terjeszkedhessenek, és vannak olyanok, amelyeket rendszeresen trágyázni kell, valamint mindegyiknél elkél egy kis gyomirtás és metszés.
Kertészkedés közben azon tűnődöm, hogy minket hogyan gondoz Isten. Ő biztosít teret a növekedésünkhöz, élő vízzel tart frissen minket, táplál a Szentírással, és ha szükséges, olykor megnyes, hogy növekedni tudjunk és gyümölcsöt teremni. Isten tudja, hogy mire van szükségünk. Mindnyájan szépek vagyunk a magunk módján, de együtt még inkább, hiszen Isten kertjét alkotjuk.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük a mindennapi szeretetteljes gondoskodásodat. Segíts nekünk, hogy bárhová is ültettél bennünket, növekedni és virágozni tudjunk! Ámen.

Isten szerető gondozása és gondoskodása életemet gyümölcsözőbbé teszi.
Jane Rager (Virginia, USA)

LEGYÜNK HÁLÁSAK ISTEN GONDOSKODÁSÁÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2022 Január
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek