2021. október 23. szombat

Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Ézs 40,28-31.

AZ ÉLET AKADÁLYAI

Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. (Zsid 12,1)

A középiskolai futócsapatunkban volt két gátfutó: az egyikük kecses és könnyed volt, szinte soha nem verte le a gátat; a másik sokszor leverte az akadályokat futás közben. A kettő közül mégis a kevésbé kecses futó volt a gyorsabb.
Bár én magam sohasem voltam gátfutó, hosszútávfutóként le kellett győznöm a saját akadályaimat. Néhány fizikai adottságom korlátozott, gyakran végeztem jóval az első befutók mögött, holott megtettem mindent a siker érdekében. Soha nem adtam fel, és minden versenyt befejeztem.
Az életben sok akadállyal és kihívással nézünk szembe. Ezek közül sok legyőzhetetlennek tűnik. Lehet, hogy nem akarunk szembesülni ezekkel a nehézségekkel, és szeretnénk feladni az egészet. De Isten segítségével erőre kaphatunk, hogy legyőzzünk bármilyen akadályt, még azokat is, amikkel naponta találkozunk. Ha kételyeinket megosztjuk Istennel, ő meg fogja mutatni az utat. Isten csupán azt kéri, hogy bízzunk benne és fussuk végig a távot.

Imádság: Irgalmas Istenünk, segíts, hogy a szükségben téged keressünk, hogy tovább tudjuk folytatni az általad elrendelt utat! Ámen.

Isten át fog segíteni minden akadályon.
Jim Seymour (New York, USA)

IMÁDKOZZUNK A FUTÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Október
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek