2021. november 8. hétfő

Amikor együtt volt velük Jézus, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.

ApCsel 1,4-8.

NÉZŐPONTVÁLTÁS

Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. (Mt 28,19)

Az orvosi egyetemi évek alatt rendszeresen jártam templomba, a kollégiumi szobatársnőm azonban nem sokat tudott Istenről. Nagyon érdekelte viszont a Biblia, amelyet az éjjeliszekrényemen tartottam. Miközben elmélyülten tanultam, Jézusról és a keresztény életről kérdezgetett. Kissé bosszantott, hogy mindig le kell állnom azzal, amit csinálok, és neki válaszolnom, de ezek a megszakítások arra ösztönöztek, hogy egyre tevékenyebben osszam meg hitemet.
Egyszer aztán a Lk 24,46-47-et olvastam, ahol Jézus arról beszél, hogy el fogja hagyni ezt a földet: "A Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között". Ekkor ráébredtem, nem értettem eddig Isten teljes célját az életemmel. Az orvosi tanulmány nem lehet csupán az egyetlen célom. Krisztus követőjeként arra is hívattam, hogy bizonyságot tegyek, és hirdessem az evangéliumot.
Ezután többször beszélgettem szobatársammal Krisztusról és tanításairól. Később ez a lány Jézus hűséges tanítványa lett. Krisztusnak a Szentírásban olvasott szavai buzdítottak, és most örülök, hogy hallgattam rá, és engedelmeskedtem Isten parancsának: "menjetek el, és tegyetek tanítvánnyá" másokat.

Imádság: Istenünk, állíts meg, ha változásra van szükségünk! Ösztönözz az evangélium megosztására! Ámen.

Hogyan változtatja meg Isten az életem irányát?
Lillian Saldana Campos (Havanna, Kuba)

IMÁDKOZZUNK AZ ORVOSTANHALLGATÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek