2021. november 17. szerda

Illés a Hóreb-hegyen
Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az ÚR igéje: Mit csinálsz itt, Illés? Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. Az ÚR ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az ÚR színe elé! És amikor elvonult az ÚR, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az ÚR előtt; de az ÚR nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az ÚR nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az ÚR nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.

1Kir 19,9-12.

ZAJOS VILÁGUNK

Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! (Zsolt 46,11)

Attól a pillanattól fogva, hogy felkelünk, egészen addig, míg le nem hunyjuk a szemünket este, egyfolytában zaj bombáz bennünket. Az ébresztőóra kezdi a zajkeltést, előkészítve az utat a reggeli híreknek, a dudától hangos forgalomnak és a harsogó rádiónak. Számítógépek és telefonok pittyegnek, zümmögnek, és csörögnek, folyamatos figyelmet követelve tőlünk. A zaj megtölti a fülünket és eltereli az elménket. "Még a saját gondolataimat sem hallom!" - kiáltok fel sokszor elkeseredésemben.
Sajnos a zajok nemcsak a saját gondolatainkat nyomják el, hanem Isten hangját is. A Zsolt 46,11 arra emlékeztet, hogyha meg akarjuk tapasztalni a bizonyosságot, hogy Isten tartja kezében az életünket, akkor el kell csendesednünk a körülöttünk lévő világ zaja ellenére is.
Ennek lehet olyan egyszerű módja, mint hogy mégsem kapcsoljuk be a tévét, rádiót, számítógépet, míg a Bibliát nem olvastuk. Jelentheti azt, hogy munkába menet imádkozunk, ahelyett, hogy rádiót vagy zenét hallgatnánk. Ha néhány percet csendben töltünk, lehetőségünk lesz meghallani Isten hangját. Néha Isten kiált a figyelmünkért, de legtöbbször a Szentlélek halk, szelíd hangján szól. És ez az a hang, ami fontos nekünk.

Imádság: Kegyelmes Istenünk, segíts lecsendesednünk a káosz közepette, hogy tisztábban hallhassuk hangodat! Ámen.

A csendben meghallhatom Isten hangját.
Lori Hatcher (Dél-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKNEK FIGYELME ELTERELŐDÖTT ISTENTŐL!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 November
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek