2021. december 28. kedd

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.

Mt 11,28-30.

ISTEN AKARATÁBAN NYUGODNI

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28)

Amikor 20 év után nyugdíjba mentem, a gyermekeim már felnőttek, és saját családjuk volt. Az egykor zsúfolt napirendem dolgozó anyukaként hirtelen megszűnt. Élveznem kellett volna ezt az új, nyugalmas életet. Végül is nem ez volt az, amit vártam az elmúlt években? Mégis ott álltam kissé csalódottan, úgy, mint aki elbukott. Bűntudatom volt, hogy nem végeztem többet az életben. Nyughatatlan voltam teendők nélkül.
Végül aztán találtam valamit, amit bárcsak hamarabb csináltam volna: imádkoztam ezekért a dolgokért. Az Úr elkezdett lassan emlékeztetni, miket értem el. Isten arra is emlékeztetett, hogy nem kell fenntartanom az előző hektikus napirendem, ez már egy másik időszaka az életemnek, ami nyugodtan lehet lassabb.
Egész lényemben éreztem Isten bíztatását. Felismertem, hogy a bűntudatot keltő és lelombozó hangok nem Istentől vannak. Reményt, megkönnyebbülést és új erőt éreztem. Ott voltam, ahol lennem kellett, és békességem volt ebben a megnyugtató igazságban.

Imádság: Köszönjük, Atyánk, hogy vezeted életünket. Segíts bízni a te tökéletes akaratodban! Ámen.

Istennek minden életszakaszunkban célja van velünk.
Belle Todd (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A NYUGHATATLANOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek