2021. december 31. péntek

Jézus lecsendesíti a tengert
Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra! Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt; de más hajók is követték őt. Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk? Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek? Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?

Mk 4,35-41.

JÉZUSSAL A HAJÓN

Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. (Ézs 43,2)

A felvételimre készültem, ami az előző évben nem sikerült, így nagyon izgultam. Nem tudtam, mit tegyek. Anyukám felhívott egy nap, és rájött, hogy félek. Ő emlékeztett a mai olvasmányra. Azt mondta: "Jenny, Jézus lehet, hogy aludt, de akkor is a hajón volt". Jézussal a hajón nem volt rá esély, hogy a tanítványok elsüllyedjenek. Anyukám így emlékeztetett arra, hogy bármi is álljon előttem, nem vagyok egyedül. Krisztus velem van, és megsegít.
Sokszor éreztem magam bizonytalannak. Néha olyan, mintha Jézus aludna, amíg én egy vihar közepén állok. De megtanultam, hogy akkor is ott van velem, ha nem szólal meg. Ha úgy tűnik, hogy elsüllyedek, Jézus akkor is velem van. Amióta rájöttem erre, megbuktam egy pár vizsgán, másokon átmentem, kockáztattam és megkérdőjeleztem magamat milliószor. De soha nem felejtettem el, hogy Jézus velem van.

Imádság: Urunk, néha a viharjaink olyan ijesztőek, hogy elfelejtjük, hogy velünk vagy. Segíts, hogy bízzunk benned, hogy átvezetsz minket a túlpartra! Ámen.

Ahelyett, hogy a viharra koncentrálnék, inkább Jézusra figyelek, aki mindig velem van!
Jennifer Prince Kingsley (Alabama, USA)

IMÁDKOZZUNK A VIZSGÁRA KÉSZÜLŐ DIÁKOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek