2022. január 22. szombat

Pál erőtlensége és Isten ereje
Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt elragadtatott a harmadik égig - hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja. Én tudom, hogy az az ember - hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak az Isten tudja - elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket ember el nem mondhat. Ezzel az emberrel dicsekszem, nem pedig önmagammal; hacsak az erőtlenségeimmel nem. Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall, még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.

2Kor 12,1-10.

ELÉG ISTEN KEGYELME

Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. (2Kor 12,9)

A váróteremben egy újabb operációra készítettek elő. Három másik beteget is behoztak. Ahogy a nővér egy Raúl nevű férfinek segített, ő elkezdett arról mesélni, hogy mennyire fél a műtéttől, és mennyire nyugtalan volt az előző este.
Ezt a rövid beszélgetést hallva Pál apostol szavai jutottak eszembe. Míg a nővér beadta az infúziómat, tudtam pár szót váltani Raúllal, és megosztottam vele előző műtéteim tapasztalatát. Adtam neki néhány tanácsot is, ami hasznára válhat a felépülés időszaka alatt, hozzátéve, hogy a szenvedéseink ellenére Isten reményt kínál. Néhány percig beszélgettünk, majd együtt imádkoztunk. Amikor Raúlt a műtőbe tolták, sokkal nyugodtabb volt.
Nekem is vigaszt adott, hogy Isten mellettem van, és amit a korábbi műtéteim által tanultam, ajtót nyitott arra, hogy valaki másnak segítséget nyújtsak, áldást hozzak. Ha teljes szívvel Krisztusra bízzuk magunkat, arra hív minket a Lélek, hogy nyitottak legyünk másoknak segíteni, bárhol is vagyunk. Bátran megélhetjük a hitünket, tudva, hogy Teremtőnk minden szükségünket ismeri, és elég nekünk Isten kegyelme.

Imádság: Könyörülő Istenünk, még a gyengeségeink közepette is bízunk abban, hogy a te kegyelmed elég nekünk, és ezért mi magunk is figyelhetünk mások szükségeire. Ámen.

Isten kegyelme velünk van ma és mindörökké.
Nelly García Gallardo (Mexikóváros, Mexikó)

IMÁDKOZZUNK AZ ÁPOLÓKÉRT ÉS A SEBÉSZEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek