2022. június 6. hétfő

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünknél fogva, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

Ef 2,1-10.

TANÍTVÁNNYÁ VÁLNI

Meglátta Simont és Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak; és így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket. Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt. (Mk 1,16-18)

A golfozás, koncertek, labdajátékok és az ehhez kapcsolódó partik mindennapi események voltak az életemben egészen addig, amíg ittas vezetésért eljárás nem indult ellenem. Énközpontú, önmagára támaszkodó, önpusztító ember voltam. Tudtam, hogy változnom kell, ha meg akarom menteni a házasságomat, a családomat és a munkámat. Ezután egy barátom ezt kérdezte tőlem: "Hol van Jézus az életedben? Neki kell a középpontban lennie." Ekkor hallottam először életemben a hívást Jézus követésére.
Jézussal való kapcsolatom egy intenzív, négynapos keresztény lelkigyakorlattal kezdődött. Az az idő a Szentlélek által vezetve önmagam feladásáról szólt; kora reggeli áhítatokon vettem részt, a Bibliát olvastam, és imádkoztam. Amikor visszatértem a lelkigyakorlatról, elkezdtem szolgálni Istent a gyülekezetemben. Megváltoztam, és elhívást kaptam egy kiscsoport vezetésére.
Kétféle emberről olvashatunk az evangéliumokban: a tömegről és a tanítványokról. A tömeg érdeklődő, de még a világ befolyása alatt áll. Én is ilyen voltam. A tanítványok az igében élnek, Istennek szolgálnak - idejüket, tehetségüket és értékeiket használva. Mostanra tanítvánnyá lettem.

Imádság: Atyánk, vezess minket oda, ahol szükséged van ránk! Hadd osszuk meg másokkal szereteted és irgalmad! Ámen.

Bízom, hogy Isten elvezet oda, ahol szüksége van rám.
Bob Schiavone (Kentucky, USA)

IMÁDKOZZUNK A FRISS KERESZTÉNYEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek