2022. június 9. csütörtök

Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.

Jak 5,13-16.

TÖBB MINT 150 NÉV

...de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited. (Lk 22,32)

Néhány évvel ezelőtt, miután lelkészi hivatásomból nyugdíjba vonultam, listát kezdtem készíteni azokról az emberekről, akikért imádkozom. Nem tudtam fejben tartani az egyre bővülő sok nevet, ezért a számítógépembe rögzítettem őket, hogy felfrissítsem az emlékezetem. Folyamatosan új neveket kellett felvennem a listába, és azoknak a nevét, akik meggyógyultak, egy hálaadó ima után eltávolítottam. Végül, egy több mint 150 névből álló élő listát kaptam, amelyet mindig rendszeresen frissítek.
A listámat mindig magammal hordom. Amikor az éjszaka közepén felébredek, imádkozom azokért, akik a körülményeik miatt elsőbbséget élveznek. Mivel a lista a kezem ügyében van, így a nap bármely órájában imádkozhatok emberekért. Emellett arra jöttem rá, ha másokért imádkozom, akiknek szükségük van Isten gyógyítására, az segít a gondolataimat elterelni a saját aggodalmaimról. Néha elmondom az embereknek, hogy rajta vannak az imalistámon. És gyakran már ez a tudat megerősíti őket, hogy valaki imádkozik értük.
Kinek lehet előnye az imáinkból? Emlékezzünk arra, amit Jézus mondott: "amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban" (Jn 14,13).

Imádság: Köszönjük Istenünk, hogy meghallgatod imáinkat. Jézus áldott nevében imádkozunk. Ámen.

Szabad pillanataimban imádkozhatok másokért.
Gerald H. Ihle (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK A NYUGDÍJAS LELKÉSZEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek