2022. június 17. péntek

Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.

2Kor 1,3-7.

ÉLETVONAL

Vígasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is. (1Thessz 5,11)

Egy szokásos magányos napon megcsörrent a telefonom. Nem ismertem a hívó személyt a vonal túlsó végén, de elmondta, hogy ugyanabba a gyülekezetbe tartozunk, s hogy hallott a betegségemről. Megkérdezte, hogy örülnék-e, ha rendszeresen felhívna, és esetleg imádkozna velem. Boldogan elfogadtam, köszönetet mondva Istennek érte, együttérzéséért és hűségéért.
Mindeközben ez az asszony elfoglalt volt, hiszen iskoláskorú gyerekeit nevelte, háztartást vezetett, és egy otthoni vállalkozást is irányított. Mégis időt szakított arra, hogy néhány naponta felhívjon, s megkérdezze, hogy vagyok. Még ha csak néhány percet is tudott velem megosztani, rendszeres telefonjai életmentőek voltak a számomra. Arra emlékeztettek, hogy nem felejtettek el, és kapcsolatban vagyok valakivel.
16 éve, mióta házhoz vagyok kötve, még mindig telefonál nekem ez a hűséges asszony, aki közben közeli barátommá vált. Szeretete és szolgálata eredményeként megtanultam, milyen fontos másokkal törődni, még ha nem is ismertjük.

Imádság: Istenünk, köszönjük azt a gondoskodást, melyet mások szerető cselekedetein keresztül kapunk tőled. Segíts, hogy mi is ugyanígy megoszthassuk szeretetedet és bátorításodat! Jézus nevében kérünk. Ámen.

Kit tudok ma bátorítani egy telefonhívással?
Bronwyn Ashton Winch (Queensland, Ausztrália)

IMÁDKOZZUNK AZ ELSZIGETELTSÉGBEN ÉLŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2022 Június
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek