2022. július 15. péntek

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekedjük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

1Jn 1,5-10.

LETAKARÍTANI A PORT

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. (1Jn 1,9)

Csodálatos és egyben irritáló, ahogy a por olyan helyekre is beférkőzik, ahová nem is feltételezed. Nemrégiben férjemmel egy kis lakásfelújítást csináltunk. Elszánt voltam, hogy megvédjem az összes bútorunkat, és meggyőződtem róla, hogy van elég takarófólia, hogy mindent letakarjunk.
De nem gondoltam a konyhaszekrények belsejére. Azt gondoltam, hogy a szekrények tartalma biztonságban van, mivel ajtók fedik el. De a felújítási por képes volt beférkőzni a réseken keresztül. Csak a takarítás alkalmával fedeztem fel a vékony porréteget, ami fedte a szekrény belsejét.
Ahogy takarítottam a konyhaszekrényt, arra gondoltam, rám is mennyire rám férne egy portörlés. A bűn a porhoz hasonlóan beférkőzik a bőrünk alá. Az imádság és a bűnvallás jó módja annak, hogy portalanítsam az életemet. Jó volt megállni és arra gondolni, hogy Isten mindennap megáld irgalmával és kegyelmével.

Imádság: Könyörülő Istenünk, emlékeztess, hogy megalkottál és szeretsz bennünket! Segíts kitakarítanunk életünknek azokat a területeit, amelyek nem a te dicsőségedre vannak, hogy irántad való hálánkat kifejezzük ezzel! Ámen.

Isten mindennap bőséges irgalmával és kegyelmével ajándékoz meg engem.
Glynis M. Belec (Ontario, Kanada)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK TAKARÍTÁSBÓL ÉLNEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek