2022. július 30. szombat

Keresztelő János születése
Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült. Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és vele együtt örültek. A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: Nem, hanem János legyen a neve. De ezt mondták neki: Senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának. Ekkor intettek az apjának, hogy milyen nevet akar neki adni. Ő pedig egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak. És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent. Valamennyi szomszédját félelem szállta meg, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről. Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Az Úr keze pedig valóban vele volt.

Lk 1,57-66.

SZÜLETÉSTÖRTÉNET

Zakariás egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak. (Lk 1,63)

Egyik nap a menyem megkért, hogy meséljem el neki a fiam születéstörténetét. Az őslakos amerikaiak között a születéstörténetek nagy jelentőséggel bírnak. Menyem már ismerte a saját és két lányának a történetét, de a férje születéstörténetét még nem. Ekkor jöttem rá, hogy ezt még sohasem meséltem el a fiamnak.
Egy őszi este a feleségemmel bementünk a kórházba első gyermekünket várva, koraszülés veszélye miatt. Másnap tiszta kék égre ébredtünk, és a feleségemnél megkezdődött a szülés. Őt elaltatták, de én is jelen voltam. Nem sokkal a gyermek születése után a feleségem elkezdett vérezni. Többé nem nyerte vissza az eszméletét, és hat órával később elhunyt.
Az első személy, aki bejött a kórházba, David volt, a lelkipásztorunk. Aztán a legjobb barátom érkezett meg a feleségével, legidősebb bátyám, John társaságában. Mivel a feleségemmel előre nem választottunk nevet a babának, a John David tűnt a legmegfelelőbbnek. John jelentése "Isten kegyelmes" vagy "Isten kegyelmi ajándéka", David pedig azt jelenti: "szeretett".
Tudom, hogy Isten jelen volt John születésénél, és bánkódott az édesanyja halála miatt. Azon a napon körülölelte fiamat szeretetével, és azóta is vigyázza lépteit. A fiam is tudja már, hogy személyében Isten gyönyörű ajándékot adott a világnak.

Imádság: Istenünk, segíts bíznunk benned és szeretni téged még akkor is, ha élethelyzetünk ezt nehézzé teszi! Ámen.

Ha megkérdőjelezem is Isten jelenlétét, ő akkor is mellettem van.
Ivan W. Nicholson (Minnesota, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ELSŐ GYERMEKÜKET VÁRÓ SZÜLŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2022 Július
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek